Kvótaper - Babis: nincs jelentősége, hogy Csehország veszített a kvótaperben

Külföld, 2020.04.02

Andrej Babis cseh kormányfő szerint nincs jelentősége annak, hogy Csehország kvótaügyben elveszítette a pert az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán. Úgy véli, a fontos az, hogy Csehország semmiféle migránsokat nem fog befogadni, a kvóták pedig időközben megszűntek.

"A pert elveszítettük, de nem ez a fontos. Az a fontos, hogy nem kell semmit fizetnünk. A (Európai) Bizottság az eljárásért kér valamit. A lényeges az, hogy semmiféle migránsokat nem fogadunk be és hogy a kvóták időközben megszűntek, ami főleg nekünk köszönhető" - jelentette ki Babis újságíróknak nyilatkozva.

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében helyt adott az Európai Bizottság keresetének, amelyet az uniós bizottság kezdeményezett azzal, hogy Csehország, Lengyelország és Magyarország megsértették az uniós jogból eredő kötelezettségeiket, mivel nem jelezték rendszeres időközönként, de legalább háromhavonta, hogy hány nemzetközi védelmet kérelmező migránst tudnak rövid időn belül áthelyezni a területükre, és nem tettek eleget áthelyezési kötelezettségeiknek.

Marian Jurecka, az ellenzéki kereszténydemokrata KDU-CSL párt elnöke szerint a luxemburgi bíróság döntése meghozatalakor nem vette figyelembe mindazt, amit Csehország a migránsválság megoldása érdekében tett.

"Senki sem kényszeríthet minket arra, hogy bizonyos kvóták alapján kötelezően migránsokat fogadjunk be" - jelentette ki Jurecka újságíróknak.

"Mi mint Csehország akkoriban a saját döntésünk alapján menekülteket fogadtunk be a kvótarendszeren kívül, hatékonyan segítettük az Iszlám Állam elleni harcot, és jelentősen segítettünk a menekülttáborokban is" - mondta.

"Csehország tehát egyértelműen igyekezett szolidáris lenni, segíteni megoldani a kialakult helyzetet és nem veszélyeztetni az ország biztonságát" - hangsúlyozta a cseh ellenzéki politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!