TV műsor

Lassult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az EU-ban a második negyedévben

Külföld, 2019.08.14

Jelentősen lassult a gazdasági növekedés az Európai Unióban és az euróövezetben is a második negyedévben. A már rendelkezésre álló adatok szerint a legerősebb gazdasági növekedést Magyarország érte el negyedéves és éves összevetésben is a június 30-án befejeződött három hónapban.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán közzétett második becslése szerint április-júniusban az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) mindkét blokkban.

Az első negyedévben jóval erősebb ütemben - az euróövezet 19 tagállamában még 0,4 százalékkal, az unió 28 tagállamában pedig 0,5 százalékkal - bővült a gazdaság az előző három hónaphoz képest.

Éves bázison szezonális kiigazítással az euróövezetben 1,1 százalékkal, az EU-ban pedig 1,3 százalékkal nőtt a GDP az idei második negyedévben. Ez ugyancsak gyengébb ütem az első negyedévben mért 1,2, illetve 1,6 százalékhoz képest.

A második becslésben szereplő adatok teljes egészében megegyeznek a két héttel ezelőtt közölt első számokkal, és összhangban állnak az elemzői várakozásokkal.

A foglalkoztatottság az első negyedévhez képest mindkét blokkban 0,2 százalékkal bővül április-júniusban, felére lassult a növekedési ütem az első negyedévben mért 0,4 százalékról. A tavalyi második negyedévhez képest az euróövezetben 1,1 százalékkal, az unióban pedig 1,0 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, mindkét adat 0,2 százalékponttal kisebb az első negyedévinél.

A GDP-statisztika országokra lebontva még hiányos, hét országból - Észtország, Írország, Görögország, Horvátország, Luxembourg, Málta és Szlovénia - egyelőre nincs adat.

Negyedéves összevetésben Magyarország gazdasága nőtt a legerősebb, 1,1 százalékos ütemben. Románia a második, 1,0 százalékkal, majd Litvánia és Finnország következik, egyaránt 0,9 százalékkal. Csökkenést mértek Németországban (0,1 százalék), Svédországban (0,1 százalék) és Nagy-Britanniában (0,2 százalék), Olaszország gazdasága pedig stagnált.

Éves összehasonlításban Magyarország 5,1 százalékos GDP-növekedéssel vezeti a listát, majd Románia következik 4,6 százalékkal és Lengyelország 4,1 százalékkal. A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül Németország 0,4 százalékos, Franciaország 1,3 százalékos, Spanyolország pedig 2,3 százalékos növekedést ért el, Olaszország stagnált.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!