Lavrov: Moszkva elégedett az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer törökországi beszerzésének folyamatával

Külföld, 2019.03.29

Oroszország elégedett az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer törökországi beszerzésének folyamatával - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken a törökországi Belekben a török  kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatóján.

A török külügyminiszter egyúttal leszögezte: ellentétes a nemzetközi joggal, hogy az Egyesült Államok harmadik országként beleavatkozik az Sz-400-asokról szóló török-orosz megállapodásba. Cavusoglu hangsúlyozta: Ankara tartja magát az egyezményhez és szó sincs arról, hogy az orosz légvédelmi rendszert egy harmadik félnek adná tovább.

Washington március elején arra figyelmeztette a NATO-szövetséges Törökországot, hogy amennyiben folytatja az orosz rendszer vásárlásáról folyó tárgyalásait, az amerikai kormány újragondolja Ankara részvételét az F-35-ös vadászrepülőgép-programban. A harci gépekből Törökország összesen 120-at akar beszerezni az Egyesült Államoktól.

Cavusoglu pénteken úgy vélte, hogy Ankara minden kötelezettségének megfelelt az F-35-ös programot illetően.

Az amerikai külügyminisztérium újabb figyelmeztetését megelőzően Donald Trump amerikai elnök tavaly nyáron már aláírta azt a washingtoni kongresszus által megszavazott védelmi költségvetést, amelynek értelmében a Pentagon addig nem járulhat hozzá F-35-ös harci gépek eladásához Ankarának, amíg nem tesz le az orosz fegyvervásárlásról.

Törökország és Oroszország 2017 szeptemberében írta alá az Sz-400-as (Triumf) típusú orosz légvédelmi rakéták vásárlásáról szóló szerződést.

Cavusoglu a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy Oroszország enyhít azon a vízumszankción, amelyet azt követően léptetett életbe a török állampolgárokkal szemben, hogy a török légierő 2015 novemberében lelőtt egy Szíriában bevetést végrehajtó orosz repülőt, amely Ankara szerint megsértette a török légteret. A török külügyminiszter közölte: Moszkva megkönnyíti a hivatalos útlevéllel rendelkező török állampolgárok, valamint a török kamionsofőrök vízumszerzését.

Lavrov a Török-Orosz Együttműködési Tanács közös stratégiai tervezőcsoportjának ülése keretében tárgyalt Cavusogluval. A megbeszélés során a felek előkészítették Recep Tayyip Erdogan török, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök április 8-ra tervezett moszkvai találkozóját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!