Lavrov: Moszkva és Teherán elutasítja az Irán elleni fegyverembargót

Külföld, 2020.09.24

Moszkva és Teherán elutasítja az Irán elleni állandó fegyverembargó bevezetését célzó amerikai erőfeszítéseket, és a szankciófenyegetés ellenére folytatni fogja gazdasági együttműködését, egyebek között a nukleáris energetika területén is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot.

Lavrov a Zaríffal közösen megtartott sajtótájékoztatón jogellenesnek és perspektívátlannak nevezte az iráni nukleáris programól szóló nemzetközi megállapodást egyoldalúan felmondó Egyesült Államoknak a fegyverembargó bevezetését célzó törekvéseit. Közölte, hogy iráni kollégájával megállapodott a közös beruházások folytatásában, elsősorban az energetika, így a nukleáris energetika területén, de a közlekedésben és az iparban is. Megerősítette, hogy még idén összeül a kereskedelmi és gazdasági kormányközi bizottság.

Zaríf méltatta, hogy Oroszország kulcsszerepet játszik a 2015-ös iráni atomalku fenntartásában, és a kétoldalú gazdasági együttműködés a nemzetközi nyomás ellenére is folytatódik. Bejelentette, hogy a 2001-ben megkötött kétoldalú megállapodás újabb automatikus meghosszabbítása helyett a felek áttekintik a dokumentumot aktualizálás céljából. Mint mondta, Irán számít Oroszország együttműködésére a koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni küzdelemben.

A két miniszter megállapodott abban, hogy az orosz-iráni-török "asztanai formátumban" folytatja az együttműködést a szíriai rendezés ügyében. Egyetértettek abban, hogy külföldi szereplők kizárólag Damaszkusz engedélyével tartózkodhatnak Szíria területén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!