Lavrov: Washington az ultimátumok és a zsarolás eszközeit alkalmazza

Külföld, 2018.09.03

Az Egyesült Államok revíziónak veti alá a nemzetközi szerződéseket, a diplomácia helyett pedig az ultimátumok és a zsarolás eszközeit alkalmazza - hangoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemének (MGIMO) hétfői tanévnyitóján tartott előadásában.

"Van egy kisebb országcsoport, élén az Egyesült Államokkal, amely nem akar párbeszédet, ehelyett inkább diktátumot - ultimátumokat és zsarolást - akar alkalmazni" - mondta az orosz diplomácia vezetője.

"Ennek nap mint nap tanúi vagyunk: mindent revideálnak, kezdve az iráni nukleáris programról megkötött átfogó közös cselekvési programtól, a párizsi klímaegyezményen át az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményig (NAFTA). És most teljes életnagyságában kibontakozik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jövőjének problémája is, amelyet az Egyesült Államok egyenesen igazságtalannak és elavultnak nevez" - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok által alkalmazott módszereket "nem lehet másképp nevezni, mint a totális dominanciára való törekvésnek". Szavai szerint ha valami nem tetszik neki, akkor Washington félreteszi a diplomáciát és szankciókat alkalmaz, valamint az amerikai törvényeket próbálja az egész világra kivetíteni, ami Lavrov szerint "súlyos problémát" jelent a világ számos országa számára. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem ismeri el egyebek között az iráni probléma, a WTO és a palesztin-izraeli rendezés ügyében megtett "illegitim" amerikai lépéseket.

Személyes benyomásaira hivatkozva kijelentette ugyanakkor: Donald Trump amerikai elnök és Mike Pompeo külügyminiszter megérti, hogy az Egyesült Államoknak érdekében áll jóban lenni Oroszországgal. Mint mondta, az amerikai cégek is érdekeltek az orosz piacban.Úgy vélekedett, hogy az amerikai elnököt a washingtoni "ruszofób lobbi" akadályozza a kétoldalú kapcsolatok normalizálásában.

Lavrov szerint sem a Robert Mueller amerikai különleges ügyész által irányított, sem pedig a kongresszus két háza által folytatott vizsgálat csaknem két év alatt egyetlen egy ténnyel sem tudta alátámasztani azt a vádat, hogy Oroszország beavatkozott volna a 2016-os amerikai elnökválasztásba, vagy hogy Trum együttműködött volna Moszkvával.

Mint mondta "őszintén kalapot emel" a brit diplomácia előtt, amelynek a Brexit közepette is sikerült rávennie európai partnereit arra, hogy a Szkripal-ügy miatt, "abszolút hazug állítások alapján", orosz diplomatákat utasítsanak ki, az Egyesült Államokat pedig arra, hogy újabb szankciókat vezessen be Moszkva ellen.

Lavrov szerint az Obama-kormányzat aktív szerepet játszott a közel-keleti, az észak-afrikai és az ukrajnai válság kialakításában, amelyeket a mostani amerikai vezetés is igyekszik melegen tartani. Azzal vádolta meg Washingtont, hogy az Kurt Volker ukrajnai külügyi különmegbízott kinevezésével révén Kijev "összes szeszélyét" támogatja. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok meg fogja "fegyelmezni" a senki másra nem hallgató Ukrajnát.

Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy "nem tűrhető el a végtelenségig" a kormányellenes erők által ellenőrzött szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzet. Sürgette az ellenzéki fegyveres csoportok és a tűzszünetet "irigylésre méltó rendszerességgel megsértő" terroristák mielőbbi szétválasztását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!