Leszakadt a bánsági Bigér-vízesés kőtömbje

Külföld, 2021.06.08

Hétfőn délután leszakadt a bánsági Néra-Beusnica-szurdok Nemzeti Parkban található Bigér-vízesés óriási kőtömbje - közölte közösségi oldalán a romániai állami erdőket kezelő Romsilva Országos Erdőtársaság.

A több köbméteres, mohával benőtt mészkőtömb, amelyen sok éren át csordogált a Ménes folyóba ömlő kis patak vize, a saját súlyát nem bírta el. A vízesés az 57B országút Orvaicabánya (Oravita) és Bozovics (Bozovici) közötti szakasza mellett található annak a pontnak a közelében, ahol az északi sark és az egyenlítő közötti távolság felét is emlékhely jelöli. A könnyen megközelíthető vízesést sok turista látogatta, így nem meglepő, hogy a kőtömb leszakadásának a pillanatát is kisfilm örökítette meg. A filmet a Romsilva Országos Erdőtársaság tette közzé közösségi oldalán. A Romsilva illetékese határozottan cáfolta egy helyi környezetvédő-idegenvezetőnek a román sajtóban tág teret kapott állítását, mely szerint a kőtömb leszakadását egy - a közelben létesített - pisztrángtenyészet segítette elő, melynek tevékenysége folytán csökkent patak vízhozama. A Bigér-vízesés a theworldgeography.com portál 2013-ban a világ egyik legszebb vízeséseként mutatta be. A kis patak vize mintegy nyolc méteres magasságból csorog alá egy mohával benőtt mészkőkúp felületén.

(MTI)

Címkék

Bigér-vízesés
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!