Letöltendő börtönbüntetésre ítélték jogerősen Olosz Gergelyt, az RMDSZ volt szenátorát

Külföld, 2018.12.20

Három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a román legfelsőbb bíróság Olosz Gergelyt, az RMDSZ volt szenátorát, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek.

A legfelsőbb bíróság a per több mint két évig tartó fellebbviteli tárgyalása eredményeképpen a bukaresti táblabíróság 2016-ban alapfokon meghozott ítéletét erősítette meg, és 384 ezer euró (123 millió forint) és 400 ezer lej (27 millió 600 ezer forint) értékű vagyonelkobzást is elrendelt Olosz Gergely ellen.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap leöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A végzés jogerős.

Olosz Gergely korrupciós ügyét másodszor tárgyalta a román igazságszolgáltatás. Első alkalommal a bukaresti törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította: a törvényszék nem volt illetékes az ügyben amiatt, hogy Olosz Gergely ügyvédi státusszal is rendelkezik. Ezután az ügyet újratárgyalta a bukaresti táblabíróság, a fellebbezést pedig a legfelsőbb bíróság.

Olosz Gergely a 2012-es parlamenti választásokon szerzett szenátori mandátumot az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként, amiről 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!