Linzi tenisztorna - Babos kikapott párospartnerétől a nyolcaddöntőben

Külföld, 2018.10.11

Babos Tímea három szettben kikapott párospartnerétől, Kristina Mladenovictól a 250 ezer dollár (71 millió forint) összedíjazású linzi keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A versenyeket szervező WTA honlapja szerint a világranglistán 64. magyar játékos - aki a nyitókörben kiütötte a horvát Donna Vekicet (37.) - csütörtökön francia barátnőjével (48.) csapott össze, akivel 4-4-re állt a különmérlegük. Az utóbbi három találkozójukat megnyerő Babos rögtön elvesztette az adogatását, ám 0:2-ről és 2:4-ről is felzárkózott. A harmadik brékhátrányból azonban már nem tudott visszajönni, így Mladenovic 39 perc alatt hozta a szettet.

A folytatásban a párosban világelső soproni teniszező bátor játékkal 4:1-re elhúzott, de 5:2-nél megtorpant, és nem tudta kiszerválni a játszmát. Ellenfele viszont 5:4-nél elbizonytalanodott, elbukta az adogatását, így Babos 1 óra 43 perc elteltével kiegyenlített.

A harmadik felvonás Mladenovic-brékkel indult, de nemsokára már a magyar játékos vezetett 3:2-re. A francia rivális 3:3-nál került ismét lépéselőnybe, és Babos 4:5-nél még visszabrékelve hárított egy meccslabdát, ám tíz perccel később már nem tudta bemutatni ezt a bravúrt, így elvesztette a 2 óra 42 perces mérkőzést.

Ez volt az első torna, amelyen ott volt a magyar játékossal új edzője, a horvát Nikola Horvat, aki hivatalosan szeptember 20-a óta irányítja a felkészülését. Honlapja szerint Babos a jövő héten Luxembourgban versenyez.


Eredmény, nyolcaddöntő:

-------------------------
Kristina Mladenovic (francia)-Babos Tímea 6:4, 4:6, 7:5
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!