London a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény aláíró országainak soron kívüli konferenciáját kezdeményezte

Külföld, 2018.05.29

A nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény aláíró országainak soron kívüli konferenciáját kezdeményezte kedden a brit kormány.

A londoni külügyminisztérium kedd esti bejelentése szerint a kezdeményezés célja annak megvizsgálása, hogy az elmúlt időszakban elkövetett vegyifegyver-támadások nyomán a nemzetközi közösség miként tudna együttműködni a vegyi fegyverek tilalmáról szóló konvenció megvédése érdekében.

A tárca állásfoglalása szerint az egyezmény a vegyi fegyverkezés elleni, szabályokra alapuló nemzetközi rendszer alappillére.

Az egyezményhez, amely 1997-ben lépett hatályba, 192 ország csatlakozott. A megállapodás végrehajtó hatósága a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), amely felügyeli a vegyi fegyverek végleges és ellenőrizhető módon történő felszámolására irányuló globális törekvést. Felügyeletével a bejelentett globális vegyi fegyverkészletek kilencvenhat százalékát már megsemmisítették.

Boris Johnson brit külügyminiszter azonban az egyezményben részes országok konferenciájának kezdeményezéséről szóló bejelentéshez fűzött közleményében hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a szíriai rezsim, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is elkövetett vegyi támadásokat, és még az angliai Salisbury városában is ilyen támadás történt.

Johnson ez utóbbi kijelentésével arra utalt, hogy Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal március elején a délnyugat-angliai városban idegméreg-hatóanyagtól súlyos mérgezést szenvedett.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

Johnson keddi nyilatkozatában közölte: Nagy-Britanniával együtt eddig 11 ország kérte hivatalosan az OPCW vezérigazgatójától a vegyifegyver-tilalmi konvencióban részes országok konferenciájának összehívását júniusra. A brit külügyminiszter szerint a rendezvény célja a vegyi fegyverek tilalmának újbóli kimondása és megvédése, valamint a tilalom betartásának felügyeletével megbízott Vegyifegyver-tilalmi Szervezet megerősítése.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferenciát a vonatkozó szabályok alapján a kezdeményezésről szóló levél keddi elküldésétől számított 30 napon belül meg kell tartani. A tárca közölte, hogy a konferencia összehívásához 64 ország támogató nyilatkozata szükséges, de a brit kormány bízik abban, hogy ez a szám hamarosan meglesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!