Magyar nyelvű óvodai és iskolai oktatás indulhat szeptembertől Belgrádban

Külföld, 2023.01.24

Magyar-szerb kétnyelvű óvodai csoport és magyar nyelvű általános iskolai első osztály is indulhat szeptembertől Belgrádban, ennek feltételei adottak, a részletekről még tárgyalni kell - hangsúlyozta a Magyar Szó című újvidéki napilapnak Nebojsa Marjanovic, a belgrádi városi közgyűlés tagja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) belgrádi szervezetének elnöke.

Közölte, hogy magyar vagy kétnyelvű óvodai csoport indítását már évek óta tervezik, ám előbb a koronavírus-járvány, később az önkormányzati és parlamenti választások akadályozták, illetve lassították az előkészületeket.

Nebojsa Marjanovic elmondta, hogy a kétnyelvű óvodai csoport bevezetését diplomatakörök, Belgrádba elszármazott magyarok és vegyes házasságban élők kezdeményezték, és a várakozások szerint a csoportba már az induláskor legalább húsz gyerek iratkozna be. A VMSZ belgrádi szervezetének elnöke rámutatott, hogy Belgrádban számos külföldi él, így a kétnyelvű óvodai és iskolai oktatásra számos példa van, ám magyarul még nem indult ilyen képzés.

Mint mondta, minden feltétel adott, és a politikai akarat is megvan ahhoz, hogy szeptembertől magyar-szerb kétnyelvű óvodai csoport indítsanak Belgrád egyik óvodájában, és mivel vannak magyar származású óvópedagógusok, minden csak szervezés kérdése lenne, illetve meg kell találni azt az intézményt, ahol helyet biztosíthatnak az új csoport számára.

Ezzel egy időben indulhatna egy magyar nyelvű általános iskolai osztály is. Nebojsa Marjanovic elmondta, hogy a lehetőségről már tárgyalt Vicsek Annamária oktatási államtitkárral. Magyar nyelvű általános iskolai oktatásra is igény volna, biztosra vehető, hogy legalább 15 tanuló jelentkezne egy induló osztályba - hangsúlyozta. Hozzátette, amint meglesznek ennek a feltételei, azt is eldöntik, melyik iskolában indítanak magyar osztályt.

A Magyar Szónak nyilatkozva Vicsek Annamária, a VMSZ oktatási államtitkára rámutatott, hogy körülbelül egy évtizeddel ezelőtt Magyarország belgrádi nagykövetsége szervezett magyar nyelvű vasárnapi foglalkozásokat Ovisuli néven, ám a kezdeményezés csak rövid életű volt. Véleménye szerint most adottak a feltételek ahhoz, hogy magyar nyelvű oktatás is indulhasson a szerb fővárosban.

A népszámlálási adatok szerint az 1,66 millió lakosú Belgrádban körülbelül 1800 magyar él.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!