Megbeszélést folytatott a konzervatív Osztrák Néppárt delegációja a liberális NEOS küldöttségével

Külföld, 2019.10.24

Csaknem háromórás megbeszélést folytatott a választáson győztes  Osztrák Néppárt (ÖVP) delegációja az ötödik legjobb eredményt elért  liberális párt, a NEOS küldöttségével csütörtökön.

Az egyeztetést követően a NEOS listavezetője, Beate Meinl-Reisinger bejelentette: pártja befejezettnek tekinti a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket. és a jövőben már csak az esetleges koalíciós tárgyalásokon hajlandó részt venni.

Meinl-Reisinger indoklásképpen azt mondta: az ÖVP és a Zöldek esetleges koalíciójához matematikailag nincs szükség a NEOS -ra, a hármas koalíciót pedig csak akkor tartaná ésszerűnek, ha nagyobb reformtervek is szerepelnének a leendő osztrák kormány programjában. Éppen ezért egy listát adott át Sebastian Kurznak, amely többek között a párt oktatást, jogállamiságot érintő főbb céljait tartalmazza. A dokumentumot a Zöldek listavezetőjének, Werner Koglernek is eljuttatják majd.

A Néppárt listavezetője arról beszélt, hogy az esetleges koalíciós együttműködés mellett a közös parlamenti munka lehetőségét is vizsgálták. Kurz hozzátette: több olyan témát is érintettek, amelyek kapcsán várhatóan jó parlamenti együttműködést tudnak majd kialakítani a NEOS-szal.

Sebastian Kurz a jövőben már csak a Zöldekkel egyeztet. "Még nagyon sok a tartalmi eltérés, ezért nem volna ésszerű koalíciós tárgyalásokról beszélni" - mondta. A politikus szerint - annak ellenére, hogy korábban ígéretet tett a tárgyalások lehető leggyorsabban történő lefolytatására - a tartalmi kérdések tisztázásához még több hétre lesz szükség.. A politikus ugyanakkor továbbra is nyitottnak nevezte a kérdést, mely párttal, illetve mely pártokkal folytat majd koalíciós tárgyalásokat.

Sebastian Kurz a választásokat követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket a pártokkal. A második helyezett Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) delegációja múlt csütörtökön egyeztetett a Néppárttal, és azt követően a párt listavezetője, Pamela Rendi- Wagner bejelentette, hogy az előzetes egyeztetéseket befejezettnek tekinti, és a jövőben már csak a koalíciós tárgyalásokon kíván részt venni. A harmadik helyezett Szabadságpárt (FPÖ) azt jelezte, hogy ellenzéki szerepre készül, ezért a továbbiakban nem folytatja a tárgyalásokat a Néppárttal.

A szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon negyedik helyezett Zöldek hattagú delegációjával múlt héten kezdte meg a tárgyalásokat a Néppárt küldöttsége. A két párt listavezetője közötti négyszemközti egyeztetések várhatóan pénteken folytatódnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!