Megbüntették a német AfD-t illegális kampányfinanszírozás miatt

Külföld, 2019.04.16

Illegális kampányfinanszírozás miatt több mint 400 ezer euró (1,3 milliárd forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a német szövetségi parlament (Bundestag) hivatala az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki pártot - jelentették kedden német hírportálok.

A Bundestag hivatalának szóvivője a Spiegel Online hírportálnak elmondta, hogy a törvényi előírások alapján a jogellenesen szerzett támogatás értékének háromszorosára, 402 900 euróra büntették az AfD-t.

A Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos lap két regionális közszolgálati médiatársasággal, a Norddeutscher Rundfunkkal (NDR) és a Westdeutscher Rundfunkkal (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja szerint a Bundestag elnöke, Wolfgang Schäuble már alá is írta a büntetésről szóló határozatot.

A legnagyobb ellenzéki pártot két ügyben marasztalták el. Mindkét esetben olyan támogatás miatt, amelynél az elfogadás időpontjában nem lehetett megállapítani a támogató kilétét, és ezért el kellett volna utasítani.

Mindkét ügy egy svájci PR-ügynökséggel kapcsolatos, amely a párttól kapott ellentételezés nélkül dolgozott AfD-nek. A Bundestag hivatalának számításai szerint az ügynökség 2016-ban a baden-württembergi tartományi törvényhozási választás kampányában 89 800 euró értékben, a 2017-es észak-rajna-vesztfáliai tartományi választás kampányában pedig 44 500 euró értékben nyújtott szolgáltatásokat a pártnak.

A párt nem tüntette fel támogatásként ezeket a szolgáltatásokat, és utólag küldött meg a Bundestag hivatalának listákat, amelyek állításuk szerint tartalmazzák mindazok nevét, akik a költségeket kifizették.

Az SZ, az NDR és a WDR tényfeltáró munkacsoportjának értesülései szerint a listákon szereplő személyek közül többen úgynevezett strómanok, olyan emberek, akik csak a nevüket adták, hogy a valódi támogatók ismeretlenek maradjanak.

A Spiegel Online beszámolója szerint az AfD egymillió eurós tartalékot képzett az ilyen büntetések fedezésére.

Tavaly egy ugyancsak svájci eredetű és a Bundestag hivatala által szabálytalanság gyanúja miatt vizsgálat alá vett támogatásról jelentek meg sajtóértesülések. A beszámolók szerint a 2017-es Bundestag-választás előtt több részletben nagyjából 132 ezer euró érkezett egy svájci gyógyszeripari vállalkozástól az AfD Bodensee járási szervezetének számlájára. A szervezet képviselőjelöltje Alice Weidel volt, az AfD egyik legismertebb politikusa, aki jelenleg a párt társ-frakcióvezetője a Bundestagban. Az átutalásokhoz fűzött közleményekben az állt, hogy "kampányadomány Alice Weidel számára".

A támogatást tavaly tavasszal visszautalták a svájci cég számára. Miután az SZ, az NDR és a WDR ősszel beszámolt a támogatás ügyéről, a svájci vállalat közölte, hogy a pénz nem tőlük származott, hanem csak továbbították egy - meg nem nevezett - partnerük kérésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!