Megerősítette alelnöki tisztségében Németh Zsoltot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése

Külföld, 2023.01.23

Megerősítette hétfőn alelnöki tisztségében Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE), a fideszes képviselő 2016 óta tölti be ezt a pozíciót.

Megerősítette alelnöki tisztségében Németh Zsoltot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Németh Zsolt az MTI-nek adott nyilatkozatában azt is közölte, hogy a közgyűlés szakbizottságai újraalakultak, a politikai bizottság elnöki tisztségét a következő egy évben szintén ő tölti be. A PACE elnökének ismét Tiny Kox holland szocialista politikust választották.

Németh Zsolt elmondta továbbá, hogy 18 év után idén május 15. és 16. tartják meg a negyedik ET-csúcstalálkozót, miután a közelmúltban a szervezet az ukrajnai háborúra tekintettel, újabb tanácskozást szorgalmazott. Mint mondta, a találkozó legfontosabb témája az lesz, milyen módon tud az Európa Tanács szerepet vállalni a háború okozta problémák rendezésben a megváltozott nemzetközi környezetben, és hogyan tud jobban alkalmazkodni az "összeurópai valósághoz". Hozzátette, hogy fontos arról is tanácskozni, hogy az ET milyen munkamegosztásban működjön együtt az Európai Unióval, különösen a nemzeti kisebbségek védelme terén, ahol "a demokratikus biztonság megteremtése közös feladat."

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna uniós csatlakozási folyamata terén nagy hangsúlyt kell helyezni a kisebbségvédelmi normák teljesítésre, ezeket a tagfelvételhez szükséges koppenhágai kritériumok is előírják. Hangsúlyozta, hogy egy olyan ország, amely nem biztosítja a kisebbségi jogok védelmét, nem válhat EU-taggá.

Azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy nemzetközi különbíróságokat kellene létrehozni az orosz rezsim háborús bűneinek feltárására, Németh Zsolt kijelentette: Magyarország a háború kezdete óta azon az állásponton van, hogy a háborús bűnök nem maradhatnak megtorlatlanul, jogtechnikai kérdés, hogy erre milyen intézményi keretben kerül sor.
(MTI)

Galériánk

Megerősítette alelnöki tisztségében Németh Zsoltot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Megerősítette alelnöki tisztségében Németh Zsoltot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!