Megválasztották az ORF osztrák közszolgálati műsorszolgáltató új vezérigazgatóját

Külföld, 2021.08.10

Roland Weissmannt választotta meg az ORF osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató új vezérigazgatójának az ORF kuratóriumi tanácsa kedden.

Az ORF a legnagyobb elektronikus tömegmédia Ausztriában, amely négy televízió- és három rádiócsatornával, valamint minden tartományban körzeti stúdióval rendelkezik.

Weissmann, aki ez idáig az ORF pénzügyi igazgatójaként és az online portál ügyvezetőjeként működött, négy másik jelölt mellett indult az osztrák médiavilág legmagasabb pozíciójáért, és kandidálása első percétől köztudott volt, hogy ő a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltje a tisztségre.

A másik induló Alexander Wrabetz, az ORF-et 2007 óta irányító, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) közel álló, jogász végzettségű üzletember volt, aki az évek alatt rendkívüli rugalmasságról tett tanúbizonyságot, és aki ennek hiányában valószínűsíthetően nem tudta volna háromszor egymás után betölteni ezt a tisztséget.

Mellettük indult még Lisa Totzauer, aki 2018 óta az ORF1 csatornaigazgatója, Thomas Prantner, az ORF helyettes technikai igazgatója és Harald Thoma, a német Pocketfilm Media Entertainment GmbH ügyvezetője, aki az egyetlen kívülálló jelöltként szállt ringbe a tisztségért.

A 35 tagú kuratórium - amely a kormány, a tartományok, a parlamenti pártok, a közönség és az ORF üzemi tanácsának delegáltjaiból áll - kétharmados többséggel, 24 szavazattal Weissmannt választotta meg a következő öt évre, aki 2022 január elsején lép majd hivatalba. Wrabetz hat, Totzauer öt, míg Prantner és Thoma egyetlen szavazatot sem kapott.

"Az ORF új vezérigazgatója ötvözi az újságírói, pénzügyi-gazdasági és digitális kompetenciákat, és mindenekelőtt csapatjátékos - pontosan ezekre van szüksége az ORF-nek a jövőben " - mondta Thomas Zach, a kuratórium elnöke.

A kuratórium döntött a hivatal zökkenőmentes átadás-átvételéről, egyebek között arról is, hogy a leköszönő vezérigazgató sem személyi, sem gazdasági, sem a már megkezdett digitális átalakítási program tekintetében nem dönt egyedül, hanem az újonnan megválasztott vezérigazgatóval közösen folytatja a munkát az év végéig.

Roland Weissmann, az új vezérigazgató történelem-publicisztika szakon végzett Bécsben, rádiós újságíróként kezdte a pályáját Alsó-Ausztriában, majd 2010-ben, követve akkori főnökét, az ORF pénzügyi igazgatóságára került. 2017-től helyettes pénzügyi igazgatóként, majd igazgatóként működött, 2020 óta az ORF online felületének ügyvezetője is lett, mely funkcióban a jövőbeli streaming platformért, az ORF-Playerért is felelős. Pályázatában az osztrák sajtó beszámolói szerint a megbízhatóság, átláthatóság, felelősség és függetlenség legalább akkora szintű hangsúlyt kapott, mint a digitális tartalmak megújítása, a fiatalság megszólítása és a törzsközönség megtartása, értékmegőrzés és innováció egyszerre és egy időben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!