Mérsékelte idei német GDP-csökkenési előrejelzését a BDI

Külföld, 2020.09.18

A német gazdaság a második negyedévben túljutott a válság mélypontján, a harmadik negyedévben már megindult a korrekció, a bruttó hazai termék (GDP) idei csökkenése ezért kisebb lesz a korábban jelzettnél, a krízis előtti szint elérésére azonban legkorábban 2022-ben lát lehetőséget a német iparszövetség, a BDI legfrissebb negyedéves jelentésében.

A BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie e.V.) német iparszövetség a honlapján pénteken publikált, idei harmadik negyedéves jelentésében 5,4 százalékra mérsékelte az idei GDP-csökkenésre vonatkozó előrejelzését az augusztusban jelzett 6,5 százalékról.

"Már a második negyedévben is tapasztalhattuk, de a már folyamatban lévő harmadik negyedévben is jól látható, hogy számos ágazatban jobban mennek a dolgok, mint azt korábban remélni mertük" - jelentette ki Dieter Kempf, a BDI elnöke. "Ennek köszönhetően egy kicsit optimistább hangot üthettünk meg előrejelzésünkben" - tette hozzá.

A negyedéves jelentés megállapítja, hogy a német gazdaság a második negyedévben szezonális és naptári kiigazítással 9,7 százalékos visszaesést szenvedett el az előző negyedévhez képest. A nemzetközi pénzügyi válság idején, 2009 első negyedévében 4,7 százalékos volt a negyedéves GDP-csökkenés.

Az egy évvel korábbihoz képest árkiigazítással 11,3 százalékkal csökkent a német GDP a második negyedévben, ami a negyedéves nyilvántartások 1970-es kezdete óta a legnagyobb visszaesés. Az eddigi legnagyobb negyedéves csökkenés éves bázison 7,9 százalék volt tizenegy évvel ezelőtt.

A második negyedévi német bruttó hazai terméket 44,67 millió dolgozó állította elő, számuk 574 ezerrel, 1,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A szolgáltatóipari szektorban 17 évi növekedés után először csökkent az alkalmazottak száma, 369 ezerrel. A feldolgozóiparban azonban már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent az alkalmazottak száma, a második naptári negyedévben 182 ezerrel.

A GDP-növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás éves bázison 13 százalékos visszaesése vetette vissza a második negyedévben. A vendéglátóipari és szállodaipari szolgáltatásokra fordított kiadások 56,3 százalékkal, kevesebb mint a felére csökkentek. Élelmiszerekre és élvezeti cikkekre viszont 2,5 százalékkal többet költöttek.

A vállalati beruházások 8,3 százalékkal csökkentek. Legutóbb a 2009-es válságban volt példa hasonlóan nagy visszaesésre. Akkor az első két negyedévben több mint tíz százalékos volt a visszaesés. Azért nagyobb mint most, mert akkor az építőipart is érintette, ami most viszonylag stabil állapotban vészelte át a járványvédelmi korlátozásokat.

A második negyedévben a német export 75,5 milliárd euróval, 23,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ennél nagyobb százalékos visszaesésre, 25 százalékosra csak 2009 második negyedévében volt példa.

Németország exportja az Egyesült Államokba 9,1 milliárd euróval, 31,3 százalékkal csökkent a második negyedévben, a franciaországi pedig 8,2 milliárd euróval, 30,6 százalékkal. A brit export 6,3 milliárd euróval, 35 százalékkal csökkent. Négy milliárd eurót meghaladó visszaesés volt Németország olasz, spanyol és osztrák exportjában is. A kelet-európai export több mint egyötödével csökkent. Ezen belül a magyarországi 2,1 milliárd euróval, 31,4 százalékkal, a lengyel pedig 3,4 milliárd euróval, 20,9 százalékkal.

A német import a második negyedévben 46,5 milliárd euróval, 17,6 százalékkal csökkent. A legnagyobb csökkenést, ötmilliárd eurósat, 29,7 százalékosat a franciaországi import szenvedte el. Hollandiából 4,5 milliárd euróval, 18,5 százalékkal csökkent az import, a csehországi pedig 3,5 milliárd euróval, 28,9 százalékkal. Az olasz, osztrák és belgiumi import is a negyedével csökkent. Magyarországról 2,1 milliárd euróval, 28,1 százalékkal csökkent a behozatal. Kínából ugyanakkor 4,5 milliárd euróval, 17,9 százalékkal többet importált Németország.
https://bdi.eu/publikation/news/quartalsbericht-deutschland-iii-2020/
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!