Mikó-ügy - Az iskolaépület homlokzatáról is el akarja tüntetni az intézmény nevét egy román egyesület

Külföld, 2018.10.25

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének homlokzatáról is el szeretné tüntetni az intézmény nevét jelölő feliratot a magyarellenességéről ismert Dan Tanasa blogger által alapított és vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).

Amint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, pénteken kezdődik az a per, melynek a homlokzati Székely Mikó Kollégium felirat a tárgya. A polgármester nyilatkozatát a Maszol.ro portál idézte.

"Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat. Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő" - mondta Antal Árpád. Hozzátette: a vonatkozó jogszabályok értelmében a műemlék épületek bizonyítható, eredeti állapotát kell visszaállítani. Ez történt a Székely Mikó Kollégium épülete esetében is, ahol az intézmény neve a homlokzat része.

Antal Árpád emlékeztetett rá, hogy az iskola bejárata mellől múlt héten szintén az ADEC keresete nyomán kimondott jogerős bírósági ítélet következtében távolították el a "Református Székely Mikó Kollégium" feliratú plakettet. Hozzátette: ez a tábla is vissza fog kerülni a helyére, miután elkészítették a háromnyelvű változatát, mely immár az iskola alapítási évét is tartalmazni fogja.

Az erdélyi lapok szerdán közöltek fényképeket arról, hogy a tanintézet diákjai az iskola ablakaiba kiragasztott óriás betűkkel írták ki a "Mikó" feliratot, így tiltakozván az intézmény nevét érintő támadások ellen. Antal Árpád kijelentette: büszke a diákok tiltakozására.

A bukaresti legfelsőbb bíróság csütörtökről november 8-ra halasztotta a jogerős ítélet kihirdetését a Székely Mikó Kollégium épületeinek restitúciós perében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!