MOGYE-ügy - Politikai kampányfogásnak tekinti Navracsics Tibor kijelentéseit a romániai rektorok tanácsának elnöke

Külföld, 2019.02.02

Választási megfontolásból, politikai indítékkal történt beavatkozásnak tekinti Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi EU-biztosnak a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetemmel (MOGYTTE) kapcsolatos kijelentéseit Sorin Cimpeanu volt román oktatási miniszter, a romániai Rektorok Országos Tanácsának elnöke.

Sorin Cimpeanu az egyik közösségi portálon tett bejegyzésben kifogásolta szombaton Navracsics Tibor kijelentéseit. A rektorok tanácsának elnöke alaptalannak tartotta Navracsics Tibor kijelentését, amely szerint "nem szerencsés két héttel a vizsgaidőszak előtt megváltoztatni a vizsgázás rendjét". Közölte: az egységes tételek alapján történő vizsgáztatás bevezetéséről 2018 áprilisában döntött a marosvásárhelyi egyetem. Szerinte a szabálymódosítás szükséges volt, és ezzel a tanintézet a felsőoktatás nemzetközi gyakorlatához igazodott.

Cimpeanu szerint az egységes vizsgarend bevezetését párbeszéd előzte meg Marosvásárhelyen az akadémiai közösség minden képviselőjével, és számos magyar oktató is megértette és elfogadta a döntést, amelynek nem volt etnikai jellege. A rektorok tanácsának a vezetője szerint az EU-biztos kijelentései "teljesen indokolatlanul" vetnek rossz fényt a romániai egyetemeken zajló oktatásra. Utóbbit pedig szerinte nem kell választási kampánytémává tenni, amiként Navracsics Tibor tette. Hiányolta ugyanakkor Románia oktatási miniszterének a határozott fellépését az EU-biztos kijelentéseivel szemben.

Az EP-képviselői mandátumra pályázó Hegedüs Csilla RMDSZ ügyvezető alelnök meghívására Erdélybe látogató Navracsics Tibor egy szerdai, kolozsvári sajtótájékoztatón újságírói kérdésre tért ki a MOGYTTE-n kialakult helyzetre. Felhívta a figyelmet: nincsen hatásköre "szankcionálni vagy orientálni" a tagállamok oktatási minisztereit, de nem tartotta szerencsésnek, hogy a marosvásárhelyi egyetemen két héttel a vizsgaidőszak előtt változtatták meg a vizsgázás rendjét. Reményét fejezte ki, hogy tárgyalások útján rendezni lehet a gondokat, de hozzátette: ehhez előbb a magyar félnek kell egyezségre jutnia arról, hogy pontosan mit akar.

Navracsics Tibor arra a helyzetre reagált, hogy az egyetem magyar tanárainak többsége megtagadta az egységes tételek szerinti vizsgáztatást, és emiatt a jelenleg zajló vizsgaidőszakban adott jegyek nem kerültek be az egyetemi nyilvántartásba. A helyzet a magyar diákok tüntetéséhez vezetett.

Az EU-biztos azt is megjegyezte: az egyetem angol nyelvű karának a létrehozása olyan precedenst teremt, amely annak a reményét hozza, hogy könnyebb lesz átlépni a kulturális gátakat, amelyek eddig a magyar kar létrehozásának az útjában álltak.

Sorin Cimpeanu - aki a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem rektora - a Victor Ponta vezette Pro Románia párt ügyvezető elnöki tisztségét is betölti. 2012 májusában Victor Ponta még a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a parlamentben amiatt, hogy az Ungureanu-kormány a marosvásárhelyi egyetem vezetőinek az ellenállása láttán az egyetemi autonómiát felülbírálva kormányhatározattal hozott létre magyar kart az állami intézményben. A bizalmatlansági indítvány az Ungureanu-kormány bukásához, Ponta kormányra jutásához vezetett.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait.

A MOGYE román királyi rendelettel kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek. Az egyetem tavaly egyesült a Petru Maior egyetemmel, és azóta a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) nevet viseli.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!