Mosóczi László: az tud előre tekinteni, aki ismeri és tiszteli a múltját

Külföld, 2021.06.12

Csak az tud előre tekinteni, aki ismeri és tiszteli a múltját - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Jászberényben, ahová szombaton egy nosztalgia gőzösön megérkeztek a koronázási ékszerek hiteles másolatai.

Mosóczi László a vasútállomás melletti parkban tartott rendezvényen több száz ember előtt történelmi pillanatnak nevezte az Aranyvonat Jászberénybe érkezését. Arra emlékeztetett, hogy az Aranyvonat eredetileg 1938-ban indult országjáró körútjára a Szent Jobbal, az államalapító Szent István király halálának 900. évfordulóján, hirdetve a magyar államot, a nemzeti egységet.

A koronázási ékszerek hiteles másolatai a koronaőrség kíséretében érkeztek Jászberénybe a Jászsági Menedzser Klub meghívására.

Az államtitkár szólt arról, hogy a második világháborúban gyakorlatilag megsemmisült Aranyvonat a kormány támogatásával, a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereinek közreműködésével újult meg a dunakeszi járműjavítóban. Az ereklyeszállító kocsi korhű rekonstrukciója tavaly készült el, a mai közlekedésbiztonsági követelményeknek is megfelelő Aranyvonat legelső útja Jászberénybe vezetett.

Kitért arra, hogy a vasút mindig is a közlekedés jelentős eleme volt. Emlékeztetett, 1846. júliusban indult meg a vonatközlekedés az elsőként elkészült Budapest-Vác vonalon.

A magyar vasút idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját - jegyezte meg.

Mosóczi László azt mondta, hogy a vasút a jövő meghatározó közlekedési eszköze.

A kormány közlekedésfejlesztési erőfeszítéseinek középpontjában a következő egy-másfél évtizedben egyértelműen a vasúti hálózat és a szolgáltatások korszerűsítése áll majd - tette hozzá. Kiemelt célnak nevezte a járműállomány fiatalítását, minőségi cseréjét, amelyre - a kapcsolódó ipari kapacitások kiépítésével együtt - mintegy kétezer milliárd forintot terveznek fordítani.

Felidézte, hogy tavaly álltak forgalomba az első emeletes vonatok Vác és Cegléd irányába, a 600 ülőhelyes járművekből 2022 végéig negyven érkezik a gyártótól. Idéntől közlekedik majd az első közép-európai vasút-villamos Hódmezővásárhely és Szeged között.

A MÁV saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsijaiból egyre több jár a nemzetközi és belföldi távolsági forgalomban is - sorolta, hozzátéve: a tervek szerint a nyáron bemutatkoznak a hazai szakemberek munkáját dicsérő járműcsalád első osztályú változatai.

Rövidesen elkészül a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója, részleges korszerűsítések történnek a Budapest-Újszász vonalon - számolt be a Jászságot is érintő fejlesztésekről.

Az első útján Jászberénybe érkező Aranyvonat a dicső múlt felidézése mellett egy újabb vasúti aranykor kezdetét is jelzi Magyarországon - mondta az államtitkár.

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere (Közösen Jászberényért Egyesület) azt mondta: hármas évfordulót ünnepelnek. Huszonöt éves a Jászsági Menedzser Klub, öt éve volt utoljára városban a Szent Korona hiteles másolata és 53 évvel ezelőtt került vissza a Nagyboldogasszony főtemplom tetejére az 1956-ban lerombolt magyar Szent Korona másolata.

Magyarország jelenlegi határain belül ez az egyedüli főtemplom, amelyen a Szent Korona másolata díszeleg - mondta.

Borbás Ferenc emeritus jászkun főkapitány nagyon fontosnak nevezte a hagyományok ápolását, tiszteletét.

Rédei István, a 25 éves Jászsági Menedzser Klub elnöke azt mondta, hogy az ereklyeszállító vagon különleges külső és belső díszítést kapott, így adva méltó helyszínt az ereklyének, hirdetve a nemzeti egységet.

A beszédek után a koronaőrök a Szent Korona és a koronázási ékszerek hiteles másolatával hintókra szálltak, és huszárok felvezetésével a Rákóczi úton végigvonulva a Nagyboldogasszony főtemplomba mentek.

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő a templomban a mise kezdetekor arról beszélt, hogy a világjárvány minden országban pusztított, emberi életeket vett el, nagy múltú cégek omlottak össze és emberek tucatjainak került veszélybe a megélhetése.

A jászsági cégek azonban nemcsak stabilan állták a sarat, hanem megerősödtek - mondta.

Tevékenységüket kiegészítették, több embernek adnak munkát, mint a járvány előtt - közölte, megjegyezve, hogy jóval több adót fizetnek mint az előző évben.

A vállalkozók nem a problémát, hanem a kihívást látták mindig maguk előtt - fűzte hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!