Moszkva kész együttműködni az INF-szerződéssel kapcsolatos kifogások ügyében

Külföld, 2018.10.22

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfőn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Az orosz biztonsági tanács szóvivőjének tájékoztatása szerint Patrusev a mintegy ötórás megbeszélés folyamán egyúttal kijelentette, hogy az egész nemzetközi jogrend számára "komoly csapást" jelentene, ha az Egyesült Államok felmondaná az INF-szerződést.

Az orosz biztonsági tanács tájékoztatása szerint Patrusev és Bolton tárgyalt arról is, hogy 2021-ben történő lejárta után öt évvel meghosszabbítsák a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezmény hatályát. A közleményből nem derült ki, hogy az ügyben született-e megállapodás.

A tárgyaláson a többszintű orosz-amerikai stratégiai biztonsági párbeszéd kiépítésének perspektívái mellett szó esett az iráni nukleáris programról megkötött nemzetközi megállapodásról, valamint Szíriáról, Afganisztánról és Ukrajnáról is.

Patrusev az eszmecsere során üdvözölte Washingtonnak a Koreai-félszigeten kialakult helyzet normalizálása érdekében tett lépéseit, valamint Szöulnak és Phenjannak a Korea-közi kapcsolatok előmozdításáért tett erőfeszítéseit.

Bolton, akit hétfő este fogadott Szergej Lavrov külügyminiszter is, kedden a tervek szerint Jurij Usakovval, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójával és magával Vlagyimir Putyin államfővel is találkozik majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!