Moszkva: közösen őrjáratoztak a Japán- és a Kelet-kínai-tenger felett az orosz és a kínai légierő gépei

Külföld, 2019.07.23

Először őrjáratoztak közösen az ázsiai és csendes-óceáni térségben az orosz és a kínai légierő hadászati repülőgépei - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium, tagadva azt a szöuli vádat, hogy egy orosz gép kétszer is megsértette Dél-Korea légterét.

A tárca szerint két orosz Tu-95msz és két kínai Hun-6k típusú stratégiai bombázó kedden előre megtervezett útvonalon, szigorúan a nemzetközi joggal összhangban, más országok légterét nem sértve hajtott végre légi járőrözést a Japán- és a Kelet-Kínai-tenger medencéje fölött.

"A közös járőrözés célja az átfogó orosz-kínai partnerség elmélyítése és fejlesztése, a két ország fegyveres erői együttműködési szintjének további emelése, a közös műveletek végrehajtásához szükséges lehetőségeik tökéletesítése, egyúttal a hadászati stabilitás megerősítése volt" - hangzott a közlemény.

A védelmi tárca hozzátette, hogy a manőver nem irányult harmadik ország ellen.

A nap folyamán korábban a szöuli védelmi tárca közölte, hogy egy, a bombázókat biztosító A-50-es orosz légtérellenőrző repülőgép kétszer is megsértette Dél-Korea légterét a Dokdo-szigetcsoport (japánul: Takesima-szigetcsoport) közelében, ezért az ország vadászgépei figyelmeztető lövéseket adtak le - 20 jelzőrakétával, 360-at golyószóróval - a rádión is figyelmeztetett orosz gép irányába, amely ezután elhagyta a dél-koreai légteret.

A Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva azt írta, hogy az ország úgynevezett légvédelmi azonosítási övezetébe (KADIZ) két orosz TU-95-ös és két kínai H-6 bombázó repült be együtt, előzetes figyelmeztetés nélkül. Az egyik orosz gép ezt követően kétszer a dél-koreai légtérbe is berepült, ahol először 8, majd 23 percig tartózkodott. Az orosz gépek 93, a kínaiak 85 percig repültek a KADIZ-ban. Szöulban "szokatlannak" nevezték a közös légi gyakorlatot.

A Yonhap szerint sem orosz, sem más katonai gépek nem sértették meg korábban a dél-koreai légteret. A KADIZ-ba rendszeresen berepülnek ugyan orosz gépek, de még nem fordult elő, hogy ezt kínai gépekkel együtt tették.

Míg a nemzeti légtereket szabályozza a nemzetközi jog, a légvédelmi azonosítási övezeteket nem, ezeket önhatalmúlag jelölik ki az egyes országok azzal a céllal, hogy már időben azonosítani tudják a nemzeti légtérhez közelítő idegen gépeket és megakadályozzák belépésüket oda, valamint, hogy elkerüljék a légi baleseteket.

Az orosz védelmi tárca egy korábbi keddi közleményében is reagált a szöuli vádakra, de abban nem tett említést a kínai gépek jelenlétéről. Azt állította, hogy két orosz Tu-95msz típusú hadászati bombázó tervszerű repülést hajtott végre a Japán-tenger semleges vizei felett, amikor a Dokdo- (Takesima-) szigetcsoport körzetében két dél-koreai F-16-os megközelítette őket. Moszkva szerint a koreai vadászgépek "nem professzionális" manővereket hajtottak végre, keresztezve az orosz rakétahordozók útvonalát, fenyegetve biztonságukat. A dél-koreai pilóták nem léptek kapcsolatba a Tu-95msz gépek pilótáival, később eltávolodtak az orosz repülőktől. Az orosz tájékoztatás szerint az incidens a Dokdo- (Takesima-) szigetektől több mint 25 kilométerre történt és az orosz gépek nem sértették meg Dél-Korea légterét.

"Nem ez volt az első alkalom, hogy dél-koreai pilóták sikertelenül igyekeztek akadályozni az orosz légierőnek a Japán-tenger semleges vizei feletti repülését" - állt a kommünikében, amely rámutatott, hogy a Szöul által önkényesen kijelölt légvédelmi azonosítási övezetet sem a nemzetközi jog, sem Oroszország nem ismeri el.

A szöuli közléssel ellentétben az orosz védelmi tárca azt állította, hogy a dél-koreai vadászgépek egyetlen figyelmeztető lövést sem adtak le.

"Ha az orosz pilóták fenyegetve érezték volna biztonságukat, a válasz nem váratott volna magára" - állt a közleményben, amely a kínai bombázókkal közösen megtartott közös járőrözésről akkor még nem tett említést.

Mun Dzse In dél-koreai elnök hivatala panaszt tett Oroszországnál a keddi incidensek miatt. A hivatal nemzetbiztonsági igazgatója üzenetet küldött az orosz biztonsági tanács vezetőjének - közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője. "Nagyon komolyan vesszük az incidenst, ha ez megismétlődik, Dél-Korea az eddiginél sokkal komolyabb intézkedést fog hozni" - írta.

A dél-koreai külügyminisztérium bekérette kedden az orosz nagykövetség első beosztottját, hogy tiltakozzon a történtek miatt. Moszkvában viszont Dél-Korea katonai attaséjának nyújtottak át tiltakozó jegyzéket hazája pilótáinak "jogszerűtlen" és "veszélyes" műveletei miatt.

Szergej Kobilas altábornagy, az orosz nagy hatótávolságú légierő parancsnoka azt mondta, hogy az orosz gépek az objektív ellenőrzés szerint nem sértették meg sem Japán, sem Dél-Korea légterét, ezért a koreai pilóták fellépése "légi huliganizmusnak" minősítendő. Kobilas szerint az orosz és kínai bombázókat egy orosz A-50-es és egy kínai KJ-2000-es légtérellenőrző gép biztosította.

Hua Csin-jing kínai külügyi szóvivő azt hangsúlyozta, hogy a légvédelmi azonosítási övezet nem számít Dél-Korea légterének, ezért a zónába bárki berepülhet.

A Dokdo/Takesima-szigeteket Japán is magának követeli. Tokió tiltakozott Szöulnál a reggeli légi incidens miatt.

"Tekintve, hogy Japán sajátjának tekinti a Takesima-szigeteket, teljesen elfogadhatatlan és nagyon sajnálatos, hogy a dél-koreai légierő figyelmeztető lövéseket adott le a közelükben. Kifejeztük heves tiltakozásunkat Dél-Koreánál emiatt, és követeljük, hogy ilyen többé ne forduljon elő" - mondta Szuga Josihide, a kormány főtitkára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!