Moszkva magyarázatot vár a Tbiliszi melletti a Lugar központban tárolt "vegyi és biológiai" lövedékekről

Külföld, 2018.10.04

Választ szeretne kapni az orosz védelmi minisztérium az Egyesült Államoktól és Georgiától arra, hogy miért tárolnak a Tbiliszi közelében található Lugar-központban "vegyi és biológiai fegyverekhez való lőszereket" - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Igor Kirillov vezérőrnagy, az orosz sugár-, vegyi és biológiai védelmi csapatok parancsnoka.

A tábornok elmondta, hogy orosz katonai szakértők kielemezték azokat a dokumentumokat, amelyeket Igor Giorgadze volt georgiai belbiztonság miniszter szeptemberben tett közzé a Richard Lugar Közegészségügyi Kutatóközpont elnevezésű laboratóriumban folytatott amerikai tevékenységről. Megállapították, hogy egyes szabadalmak vegyi és biológiai készítmények célba juttatását szolgáló lőszerekről szólnak.

Kirillov egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy embereken végzett kísérleteket Georgiában, és sürgette, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) bírja rá Washingtont az ezekre, valamint a biológiai fegyverek kifejlesztésére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozására.

A vezérőrnagy állítása szerint a központban gyógyászati eljárásnak álcázva valószínűleg méregkészítményt vagy biológiai harcanyagot próbáltak ki embereken. Kirillov ezt arra alapozta, hogy sok önkéntes kísérleti alany gyakorlatilag egy időben pusztult el a dokumentumokban Sovaldi elnevezéssel emlegetett készítmény kipróbálásakor. Mivel ezt a gyógyszert széles körben alkalmazzák a C típusú májgyulladás kezelésére, a moszkvai védelmi tárca feltevése szerint a Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter tulajdonában lévő Gilead Sciences elnevezésű cég valamilyen más, általa gyártott szert próbált ki Georgiában.

A Moszkva által felhozott adatok szerint 2015 decemberében klinikai kísérletek következtében 24-en, később pedig további 49-en haltak meg, ami még jelentős járványok idején is szokatlan kórházi adat. Giorgadze - aki 1993 és 1995 között, Eduard Sevardnadze elnöksége alatt volt belbiztonsági tárcavezető - korábban kijelentette, hogy a szerinte gyanús elhalálozások ügyében nem indult vizsgálat.

A tábornok azt mondta, hogy az Egyesült Államok széleskörű katonabiológiai programot folytat az Oroszországgal és Kínával szomszédos országokban, egyebek között Ukrajnában, Azerbajdzsánban és Üzbegisztánban is. Szavai szerint az ott működő laboratóriumok feladata a fertőző megbetegedésekről való adatgyűjtés, a kórokozó mikroorganizmus-törzsek nemzeti gyűjteményének elszállítása, beleértve azokat is, amelyek képesek leküzdeni a vakcinákat és ellenállók az antibiotikumokkal szemben. Mint mondta, ez a tevékenység 2017 és 2019 között egymilliárd dolláros költségvetésből folyik".

Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok 2016-ban orosz állampolgároktól származó szövetmintákat próbált elszállítani az országból, meghatározatlan célokra.

Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, Moszkva diplomáciai és katonai lépésekkel fog válaszolni az amerikai katonabiológiai program kibontakoztatására. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nincs szükség a vegyi és biológiai védelem megerősítésére Oroszország déli határai mentén.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szeptember 13-án jelentette be, hogy Moszkva hivatalos magyarázatot kér Washingtontól egy Tbiliszi közelében található mikrobiológiai laboratórium tevékenységére. Az Egyesült Államok korábban többször azt közölte, hogy nem állít elő biológiai fegyvert a Lugar-központban és Georgia is alaptalannak minősítette az aggályokat, azt közölve, hogy az intézményben tudományos kutatómunka folyik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!