Multisport Eb - Női torna: Kovács Zsófia kilencedik egyéni összetettben, két szeren és a csapattal is döntős

Sport, 2022.08.11

Kovács Zsófia kilencedik lett egyéni összetettben a Münchenben zajló női torna Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, melyen két szeren is bejutott a fináléba, ahogy a magyar csapattal is biztosította helyét a döntőben.

Az egyéni összetett végeredménye a selejtezők pontszámai alapján alakult ki. Mayer Gréta a 21., Makovits Mirtill a 36. helyen végzett a 86 fős mezőnyben. Bácskay Csenge csak két, a kisebb sérülésekkel bajlódó Székely Zója pedig egy szeren indult.

A csütörtöki selejtezők alapján alakultak ki a szerenkénti döntők és a csapatverseny döntőjének mezőnye is. Ugrásban Kovács Zsófia az első helyen jutott a fináléba, Bácskay első számú tartalék. Talajon Kovács a hatodik eredménnyel került a döntőbe, a magyar válogatott pedig hetedikként kvalifikált a csapatverseny szombati fináléjéba, ahol már csak három tornász mutathatja be gyakorlatát szerenként, és mindhárom eredménye számít.

Az orosz és a fehérorosz tornászok az ukrajnai háború miatt nem indulhattak.

"Örülök a döntőknek, de nem igazán esett le rólam ez a teher, mert ugyanúgy bennem van a többi. Még azt sem tudom mondani, hogy legalább az egyik szemem sír, a másik nevet" - nyilatkozta Kovács Zsófia. A Dunaújvárosi KSE kétszeres Európa-bajnoka azért csalódott, mert gerendán és felemáskorláton több rontása is volt.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány úgy fogalmazott, újabb lendületet adhat a lányoknak, hogy ennyi rontással is döntőbe jutottak a csapatversenyben, és reményét fejezte ki, hogy élnek majd a lehetőséggel.

"Nagyon reméljük, hogy azok a versenyzők, akiknek ma voltak rontásai, a csapatdöntőben sikeresen be tudják mutatni a gyakorlataikat" - fűzte hozzá.

Altorjai Sándor csapatvezető rámutatott, hogy Kovács ugrásban "meggyőzően vezeti a mezőnyt", ami jó előjel a vasárnapi finálé előtt.

"Talajon talán a pontosabb leérkezések még hozhatnak néhány tizedet, de jó volt a mai gyakorlata is. Csapatban sok minden történhet, hiszen ha egy esélyes csapat ront, úszhat az eredménye. Ha a mieink együtt vannak, és hibák nélkül tudnak tornázni, akkor lehetnek meglepetések" - magyarázta.


Eredmények, nők:

egyéni összetett, Európa-bajnok:

--------------------------------
Asia D'Amato (Olaszország) 54,732 pont
2. Alice Kinsella (Nagy-Britannia) 54,132
3. Martina Maggio (Olaszország) 53,965
...9. Kovács Zsófia 52,765
...21. Mayer Gréta 50,066
...36. Makovits Mirtill 48,599


A 34. női Európa-bajnokság további programja:

péntek:
junior selejtező 12.20

szombat:
felnőtt csapatverseny, döntő 14.00

vasárnap:
szerenkénti döntők, junior 10.00, felnőtt 14.30
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!