NBC: Donald Trump az előző nemzetbiztonsági tanácsadóval konzultált Bolton helyett

Külföld, 2019.09.11

Donald Trump amerikai elnök az előző nemzetbiztonsági tanácsadóval, Herbert McMaster altábornaggyal konzultált rendszeresen John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó helyett - jelentette az NBC amerikai televízió helyi idő szerint kedden.

Herbert McMaster 2018 márciusában, alig több mint egy esztendő után távozott posztjáról, és John Bolton váltotta őt.

Az NBC televízió értesülései szerint Trump már tavaly ősszel, alig hat hónappal a távozása után felhívta telefonon McMastert, és közölte vele, hogy hiányolja a tanácsait. Állítólag azóta is többször konzultált vele nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdésekről, sőt - az NBC szerint - James Mattis védelmi miniszter tavalyi lemondása után kikérte véleményét a Pentagon élére kinevezendő új miniszter személyéről is.

Az NBC - meg nem nevezett kormányzati forrásoktól - úgy tudja, hogy Donald Trump egyeztetett McMasterral az Iránnal folytatandó politikát illetően is. Elemzők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek rá, hogy Trump és Bolton között lényeges nézetkülönbség volt az Iránnal kapcsolatos politikát illetően is. Ennek egyik nyilvánosságra került példája az volt, amikor Trump idén júniusban szinte az utolsó pillanatban visszavonta az Irán ellen tervezett csapásmérés végrehajtását. John Bolton, akit a neokonzervatívok egyik vezető személyiségeként tartanak számon az amerikai politikában, harcias - elemzők szerint háborúhoz is vezető - fellépést szorgalmazott Teherán ellen, de hasonlóképpen Észak-Koreával, vagy Venezuelával szemben is.

Herbert McMaster az NBC megkeresésére nem kívánta kommentálni az információkat.

Más amerikai sajtóértesülések szerint a Fehér Ház egyik munkatársa június elején már közölte Boltonnal, hogy tartsa távol magát az elnöktől, ne lépjen fel ő a külpolitika irányítójaként, és ha teheti, utazzon el gyakrabban Washingtonból.

Bolton szóvivője tagadta, hogy sor került volna ilyen értelmű beszélgetésre, miként cáfolta azt is, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó és az elnök között feszült volt a viszony.

John Bolton kedden délelőtt mondott le. Donald Trump Twitter-bejegyzésben közölte a lépést.

"Előző éjjel tájékoztattam John Boltont, hogy többé nincs szükség a szolgálataira a Fehér Házban. Nagyon nem értettem egyet vele néhány javaslatát illetően, mint ahogyan így voltak ezzel mások is a kormányzatban. Ezért felkértem Johnt, hogy mondjon le" - írta mikroblogjában az elnök.

Bolton azonban - szintén Twitteren - ellenkezni látszott. Azt írta ugyanis, hogy hétfőn este felajánlotta a lemondását, de - mint fogalmazott - "Trump elnök azt mondta, térjünk vissza rá holnap".

Kedd délutáni sajtótájékoztatóján Mike Pompeo külügyminiszter azonban megerősítette: Donald Trump és John Bolton között a külpolitika több területén voltak lényeges nézeteltérések, és világossá tette azt is, hogy Bolton már régen elveszítette az elnök bizalmát.

"Az elnöknek joga van olyan munkatársakkal dolgozni, amilyenekkel akar, olyanokkal, akikben megbízik, és akiknek az értékítélete és tanácsai hozzásegítik őt az amerikai külpolitika céljainak valóra váltásához" - fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója.

Mikroblogbejegyzésében Trump bejelentette azt is, hogy a jövő héten megnevezi az új nemzetbiztonsági tanácsadót. A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley kedden este bejelentette, hogy az elnök Charles Kuppermant, Bolton eddigi helyettesét nevezte ki ideiglenes nemzetbiztonsági tanácsadónak.

Néhány nemzetbiztonsági szakember szerint a nemzetbiztonsági tanácsadói posztra esélyes Steve Biegun, a külügyminisztérium Észak-Koreával foglalkozó különmegbízottja és Rob Blair, aki Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnökének kül- és biztonságpolitikai tanácsadója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!