Negyven éve működik az újvidéki Agapé Kiadó

Külföld, 2018.04.14

A magyar nyelvet és kultúrát megőrző fontos munkát végez és végzett a negyven éve fennálló újvidéki Agapé Kiadó a Vajdaságban - hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton Újvidéken, ahol a kiadó alapításának évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen szólalt fel.

Mint mondta: nagyon fontos tevékenységet végez ez a kiadó, illetve végeznek a köré szerveződő ferencesek, hiszen több mint negyven éven át magyar nyelven is számos munkát jelentettek meg.

A kiadó a jugoszláviai puha diktatúra légkörében is fenn tudott maradni - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Szilágyi Péter rámutatott, hogy az akkori kommunista országokban ez volt az egyetlen hivatalosan bejegyzett katolikus kiadó. "Azokban az években pótolhatatlanul fontos misszió volt ez, számos keresztény szellemiségű könyv jelenhetett meg. (.) Az Agapé Kiadó tevékenysége lelki forrásként trianoni sebeket is gyógyított évtizedeket át az általa kiadott Bibliákkal, amelyeknek nagy része nem a Vajdaságban fogyott el, hanem Magyarországon, szép példáját adva az anyaországi és a külhonba szakadt magyar nemzetrészek közötti kölcsönös segítségnyújtásnak" - emelte ki a politikus.

Hozzáfűzte, hogy a kiadót alapító Harmath Károly atya ugyan már nem vezeti tovább az intézményt, de továbbra is jelen van a munkájában. Emellett pedig az általa működtetett fiúkollégiumban, és a nehéz sorsú gyerekeket segítő Lurkóházakban is fontos munkát végez.

Szilágyi Péter a helyszínen a sajtónak elmondta: a nemzetpolitikai államtitkárság és a magyar kormány korábban is a kiadó mellett állt, és a jövőben is mellette fog állni. Az április 8-i országgyűlési választáson "a vajdasági magyarok is egyértelműen döntöttek, az egész magyar nemzet egyértelműen döntött, és ennek hatására, ennek eredményeként a jövőben is fogjuk működtetni és támogatni ezeket az intézményeket" - hangsúlyozta. Kiemelte: egyrészt anyagi támogatással, pályázatok, illetve egyedi kérelmek alapján lehet támogatni a határon túli intézményeket, másrészt pedig szakmai együttműködéseken keresztül.

A helyettes államtitkár az ünnepség keretében átadta Magyarország kormányának ajándékát, egy emlékplakettet, amellyel a 40 éves Agapé Kiadót köszöntötte Budapest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!