Néhány százan ünnepelték felvonulással a francia sárgamellényes mozgalom három hónapos évfordulóját Párizsban

Külföld, 2019.02.17

Mintegy háromszáz sárgamellényes tüntető felvonulással ünnepelte vasárnap Párizsban a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó mozgalom három hónapos évfordulóját.

A rendőri erőkkel biztosított békés menet délelőtt 11 órakor indult a Diadalívtől a Champs-Elysées sugárúton át a Mars-mezőre. Incidensek nem történtek, de Ingrid Levavasseurt - aki a kezdetek óta a sárgamellényes mozgalom egyik arcának számít és január 24-én bejelentette, hogy önálló listát állít a májusi európai parlamenti (EP-) választásokra - inzultálták, ezért a nő elhagyta a menetet. Az interneten kapott támadások miatt a 31 éves, gyerekeit egyedül nevelő ápolónő egyébként a múlt héten már lemondott a sárgamellényesek EP-listájának vezetői helyéről.

A sárgamellényesek először rendeztek vasárnap megmozdulást, amelyen a legfőbb követelés az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetése volt.

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében a Facebookon létrejött mozgalom az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalomban felállított úttorlaszok mentén. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint szombaton 41 400-an tüntettek, ebből 5 ezren Párizsban. Az előző hetekhez képest kevesebb rendbontás történt, Párizsban 29 embert állítottak elő, de a dél-franciaországi Bordeaux-ból és Toulouse-ból érkeztek hírek összecsapásokról, Lyonban pedig rendőrségi járműre támadtak tüntetők, valamint Alain Finkielkraut filozófust antiszemita sértések érték Párizsban tüntetők részéről. Az ügyben a párizsi ügyészség vizsgálatot indított, már azonosították az elkövetőket.

Egy szerdán közzétett felmérés szerint a franciák többsége (56 százalék) azt szeretné, ha a tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek befejeznék a megmozdulásokat. A megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők követelései eltávolodtak a kezdeti elképzelésektől. Ez az első alkalom az elmúlt három hónapban, hogy a közvélemény elfordulni látszik a megmozdulástól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!