Nem kaptak engedélyt a kampányoláshoz a bíróságtól az előzetes letartóztatásban lévő katalán politikusok

Külföld, 2019.04.17

Nem kapott engedélyt a kampányoláshoz a legfelsőbb bíróságtól szerdán három, előzetes letartóztatásban lévő katalán politikus, aki képviselőjelölt az április 28-i spanyol parlamenti választásokon.

Jordi Turull, Josep Rull és Jordi Sánchez az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nacionalista, szeparatista pártszövetség színeiben indul a választásokon, miután ezt nem zárja ki a választási törvény bírósági eljárásban érintett, de el nem ítélt személyek esetében.

A katalán függetlenségi politikusok múlt héten beterjesztett kérvényükben napi eltávozási engedélyért folyamodtak, hogy kampányrendezvényeken vehessenek részt, vagy ha ez nem lehetséges, legalább sajtótájékoztatókat tarthassanak a bíróság épületében az ellenük zajló per tárgyalási szüneteiben.

A legfelsőbb bíróság arra hivatkozva utasította el kérésüket, hogy a három politikus már előzetes letartóztatásban volt, amikor elvállalta a képviselőjelöltséget, vagyis arról a "nyilvánvaló korlátozások" tudatában döntött. Így például előre látható volt az is, hogy nem a többi indulóhoz hasonló feltételek mellett tud majd kampányolni.

A bíróság szerint a katalán politikusok helyzete nem zárja ki megválasztásukat, érvelésében pedig kitért arra, hogy listás és nem egyéni jelöltekről van szó.

A politikusokat indító Együtt Katalóniáért párt a döntés után a központi választási bizottsághoz fordult, hogy jelöltjei interjúkat adhassanak a börtönből, ahol fogva tartják őket.

A bizottság kedden már jóváhagyott ilyen tartalmú kérelmet Oriol Junqueras esetében, aki a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi párt listavezetője.

Carles Puigdemont volt kormányának elnökhelyettese videó konferencia keretében másfél órás sajtótájékoztatót tarthat jövő pénteken Soto del Real börtönéből. Az eseményt a Katalán Hírügynökség (CAN) szervezi egy sorozat részeként, amelyen minden induló párt barcelonai területi listavezetője mutatkozik be.

A katalán függetlenségi politikusok egy-másfél éve vannak előzetes letartóztatásban. Lázadás és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben emeltek vádat ellenük a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A spanyol társadalomkutató központ (CIS) múlt héten közölt felmérése szerint az Együtt Katalóniáért 4-5 képviselői helyet szerezhet az országos parlamentben az eddig nyolc mandátuma helyett, míg az ERC kilencről 17-18-ra növelheti mandátumainak számát.

A másfél hét múlva esedékes általános parlamenti választások kimenetele a felmérések szerint teljesen kiszámíthatatlan a kiemelkedően magas, 41,6 százalékos szavazói bizonytalanság miatt.

A megjelent közvélemény-kutatások egyöntetűen a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jósolják, amely várhatóan nem szerez önálló kormányalakításhoz elegendő többséget a parlamentben.

Abban azonban már eltérnek az eredmények, hogy vajon matematikailag baloldali vagy jobboldali kormánykoalíció megalakulásának van-e esélye. Akadt olyan felmérés is, amely mindkettőt kizárta, vagyis elképzelhető az is, hogy ismét belpolitikai patthelyzet alakuljon ki. A 2015-ös parlamenti választásokat ezért kellett megismételni, azután pedig szintén hónapokba telt megalakítani egy kisebbségben működő konzervatív kormányt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!