Nem vehetnek részt a koszovói parlamenti választáson korábban elítélt politikusok

Külföld, 2021.01.20

Több politikust, köztük Albin Kurti volt miniszterelnököt is eltiltotta a koszovói választási bizottság szerdán attól, hogy a februári előrehozott parlamenti választáson részt vegyen, mert az érintetteket az utóbbi néhány évben büntetőjogi eljárás során bűnösnek találták.

A február 14-ei előrehozott parlamenti választáson 28 párt, illetve koalíció több mint ezer jelöltje vesz részt. A választási bizottság viszont 47 jelölt esetében megtagadta az indulást, mert megállapítást nyert, hogy az utóbbi három évben bűnösnek találta őket a bíróság.

A választási bizottság arra a törvényre hivatkozott, amely szerint nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben. Éppen erre a pontra hivatkozva nyilvánította érvénytelennek az alkotmánybíróság decemberben a koszovói kormány tavaly júniusi megalakulását.

A testület kimondta, hogy a kormányt nem az alkotmánnyal összhangban választották meg, mert Efrem Arifi roma kisebbségi képviselő szavazata - amely nélkül nem alakulhatott volna meg a kabinet - érvénytelen volt. A politikust ugyanis 2018-ban 15 hónap börtönre ítéltek, mert egy civil szervezeten keresztül 26 ezer eurót sikkasztott el.

Az alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy Efrem Arifi jogellenesen vett részt a parlamenti szavazáson, mert a törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben.

Az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt több tagját, köztük Albin Kurtit 2018-ban bűnösnek találta a bíróság, mert 2015-ben több alkalommal is könnygázgránátot robbantott a parlament épületében, ezzel igyekezve megakadályozni egy Montenegróval kötött határegyezmény becikkelyezését. A párt a közösségi médiában adott hangot aggodalmának, hogy politikusai nem tudnak indulni a választáson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!