Német kormányszóvivő: Merkel a német újraegyesítéshez nyújtott magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki Sopronban

Külföld, 2019.08.16

Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával - mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján ismertette, hogy a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségen a német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.

A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és külpolitikai témák állnak. A tervek szerint a találkozó után közösen sajtótájékoztatót tartanak.

A német kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte: Magyarország "európai partnerország", amellyel Németország "nagyon intenzív gazdasági kapcsolatot" folytat, és olyan ország, amelynek kormányával "nézetkülönbségek" mutatkoznak a migrációs politikában. Ezek a különbségek "ismertek, és továbbra is fennállnak".

Aláhúzta: "soha nem szabad elfelejteni Magyarország szerepét" abban, hogy Németország egysége helyreállt "békében, szabadságban".

Mint mondta, "a jelenkorban is fontos megemlékezni mindarról, amit más országok tettek azért a történelmi szerencséért, hogy újraegyesülve élhetünk" .

Ez az a "történelmi ok", amiért Angela Merkel Sopronba látogat, ugyanakkor ott van az "aktuális európai politika" is, amely "biztosan szóba kerül" majd - fejtette ki Steffen Seibert.

Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját ünneplik meg hétfőn. A Fertő-tó melletti Sopronpusztán, a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából ideiglenesen megnyitották a határt, így több száz Magyarországra menekült keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!