Német külügyi államminiszter: az LMBT közösséget érintő új magyar törvény ellentmond az uniós értékeknek

Külföld, 2021.06.22

A nemrégiben elfogadott magyar törvény, amely tiltja a 18 éven aluliak körében a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit - jelentette ki a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere kedden Luxembourgban, az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozójára érkezve.

Michael Roth azt mondta, az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége. "A közös uniós értékek azok, amelyek az Európai Unió tagállamait összekötik" - tette hozzá.

"Határozott üzenet kívánunk küldeni Magyarországnak, hogy a szexuális kisebbségekkel is tisztelettel kell bánni" - fogalmazott.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar törvényt "európaiatlannak" nevezte, elfogadásáról pedig azt mondta: ilyet a 21. században nem szabad csinálni. Amit Magyaroroszág csinál, az "nagyon rossz" - mondta. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni, "nem vagyunk a középkorban" - hangsúlyozta.

"Egy ilyen törvény nem európai, méltatlan Európához. Nincs köze az Európai Unió értékeihez" - fogalmazott.

A Benelux-országok reagálni akarnak a magyar törvényre nyilatkozat kiadásával, amelyben hangsúlyozni fogják a mindenkinek kijáró tisztelet fontosságát - közölte. A luxembourgi külügyminiszter végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az európai értékeket tiszteletben tartsák.

A magyar Országgyűlésben június 15-én elfogadott "pedofilellenes törvény" rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!