Németh Anett röplabdázó szeretné magát erősebb bajnokságban is kipróbálni

Külföld, 2023.02.06

A jelenleg a német SC Potsdamban röplabdázó Német Anett a későbbiekben szeretné magát egy erősebb bajnokságban is megméretni, azonban akkor sem lesz csalódott, ha ezen a nyáron még nem vált csapatot, mert jól érzi magát jelenlegi klubjánál.

A magyar válogatott 23 éves feladóátlója az MTI-nek elmondta, egyelőre annak ellenére is korai arról beszélni, mit hoz majd a jövő, hogy nyáron lejár a kétéves szerződése mostani együttesénél.

"Ami biztos, hogy az ügynökömmel minden lehetőséget mérlegelünk majd, meglátjuk, melyik szolgálná legjobban a fejlődésemet. A terv, hogy ha fel tudok lépni a következő szintre, akkor szeretnék kedvező feltételekkel egy erősebb bajnokságba szerződni, de ha ez idén nem jön össze, akkor sincs gond, mert szeretek Potsdamban lenni" - mondta Németh Anett.

A Vasas-nevelésű, a németországi évek előtt az Egyesült Államokban játszó légiós a mostani idényre vonatkozó céljaival kapcsolatban kiemelte, szeretnének mindkét sorozatban aranyéremmel zárni csapatával. Felelevenítette, a Német Kupa döntőjébe már bejutottak, ott pedig azzal a Schwerinnel játszanak majd, amellyel szemben elszenvedték szezonbeli eddigi egyetlen vereségüket hazai riválissal szemben.

"A bajnoki alapszakaszt szeretnénk minél jobb helyen zárni, hogy a rájátszást minél előkelőbb helyről kezdhessük meg, de tudjuk, ott sem lesz egyszerű dolgunk már a döntőbe jutással sem. A tavalyi bajnok Stuttgart legalább olyan erős, mint legutóbb, de a Dresdennel és az Aachennel is komolyan kell számolnunk" - vázolta az erőviszonyokat Németh.

A feladóátló szerint a mostani szezonban mutatott jó játékuknak egyik kulcsa az, hogy a kezdőcsapat nagy része együtt maradt, így nyár végén nem az alapoktól kellett újrakezdeniük az edzéseket, hanem "csak" onnan kellett folytatniuk, ahol tavasszal abbahagyták.

"A másik nagy erősségünk a gyors játék mellett az, hogy igazi csapat vagyunk. Nem egy emberre épül a taktikánk, hanem ha valakinek adott napon épp nem megy úgy a játék, bárki más előre tud lépni, és tud szerezni húsz-huszonöt pontot. Mindenki tud vezér lenni, mindenki hasonló mértékben képes hozzájárulni a jó eredményekhez" - elemezte együttese játékát a magyar röplabdázó. Megjegyezte, ennek is volt köszönhető, hogy a szezon egyik legnagyobb bravúrjaként januárban 2-0-s hátrányról fordítva, idegenben tudták legyőzni a Bajnokok Ligájában a címvédő török VakifBank Istanbult.

Németh a saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, "egyelőre meg van vele elégedve", és az a célja, hogy egyre meghatározóbb szerepe legyen a csapaton belül, és mindig képes legyen nyugalmat vinni a játékba.

"Szeretném, hogy tudják, nehéz helyzetekben is számíthatnak rám, ebben igyekszem napról napra fejlődni. Még mindig szeretnék stabilabban röplabdázni, mert ez kell ahhoz, hogy magasabb szinten is megálljam majd a helyem" - mondta a válogatott játékos, aki szerint a Bajnokok Ligája ebből a szempontból remek lehetőség, hogy felmérje, hol is tart.

A női nemzeti csapat nyári programjával kapcsolatban - az együttes májusban az Európa-ligában, majd augusztusban az Európa-bajnokságon szerepel - kiemelte: szeret a válogatottnál lenni, így ha meghívót kap, idén is ott lesz a keretben.

"Az Eb-n nehéz a csoportunk, a szlovénok kivételével papíron az összes csapat erősebb nálunk, de megfelelő felkészüléssel nem elérhetetlen a továbbjutás. Egy-egy mérkőzésen akármi megtörténhet, úgy megyünk neki a kontinenstornának, hogy szeretnénk ott lenni a nyolcaddöntőben. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de keményen fogunk érte küzdeni egész nyáron" - zárta Németh Anett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!