Nemzeti összetartozás napja - Nyolcadik alkalommal tartják meg a Duna-napot az erdélyi Torockón

Külföld, 2022.06.04

Nyolcadik alkalommal tartják meg a Duna-napot szombaton az erdélyi Torockón, a nemzeti összetartozás napjához igazítva - mondta a szervező Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

VIII. Duna nap Torockón Dobos Menyhért hangsúlyozta, a Duna-nap a nemzethez való tartozás érzését és a szülőföldön maradást szeretné erősíteni, a szórványban ugyanis még a hétköznapokat is nagyon nehéz megélni.

"A közmédia vallja Tamási Áron jégtörő gondolatait, hogy nekünk a világ szívének kapuján kell kopogtatni azért, hogy a magyarság hangját meghallják. Mi most Torockóról kopogtatunk" - fogalmazott a vezérigazgató.

Elmondta, hogy a kora délután a gyerekekről szól, lesz íjászat, lovaglás és a hungarikumok köré csoportosuló kalandjáték. Ezután Laki Péter és Dancs Annamari operetténekesek, valamint Hajvert Ákos és Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondók is fellépnek, este pedig a Kormorán együttes ad koncertet Varga Miklós vendégszereplésével, később pedig a Magna Cum Laude fellépése és tűzijáték zárja az eseményt.

A résztvevők az este végén a székely kő lábánál elénekelik a magyar és a székely himnuszt is.
(MTI)

Galériánk

VIII. Duna nap Torockón VIII. Duna nap Torockón
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!