Netanjahu a kormányzás folytatására szólított fel, és átvette a védelmi tárca vezetését

Külföld, 2018.11.18

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági helyzet veszélyeire hivatkozva a kormánykoalíció  együtt maradására szólított fel vasárnap esti beszédében, és bejelentette, hogy átveszi a védelmi minisztérium vezetését, miután a minap lemondott a tárca vezetője, Avigdor Liberman, pártja pedig kilépett a kormánykoalícióból.

Sajtóértesülések szerint hétfőn egy újabb párt jelenti be távozását a kormányzó koalícióból, ami megpecsételheti a Netanjahu-kabinet sorsát.

Netanjahu több tévé és rádió által élő adásban közvetített beszéde elején kiemelte, hogy elkötelezett a biztonság megőrzése iránt, a gázai tűzszünetet ért bírálatokra válaszolva pedig hangsúlyozta, hogy Izrael lakói a dolgok természetéből következően nem ismerhetik a valóság minden részét, amely a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamásszal megkötött alkura kényszerítette a kormányt. A kormányfő megismételte a pénteken már elmondott szavait, melyek szerint az adott helyzetben súlyos hiba lenne a jobboldali kormány megbuktatása, amely mandátuma jövő novemberig szól. Netanjahu bejelentette, hogy vasárnaptól saját hatáskörébe vonja a védelmi tárcát, és ellátja a védelmi miniszter teendőit is. A beszéd elhangzása előtt Netanjahu találkozott Mose Kahlón pénzügyminiszterrel, de tárgyalásuk csak negyven percig tartott, és eredménytelenül zárult a katonai rádió szerint. Kahlónt arról próbálta meggyőzni, hogy ne támogassa az előrehozott választások megtartását jövő tavasszal.

Avigdor Liberman védelmi miniszter szerdai lemondása, és pártja az Izrael a hazánk (Jiszrael Béténu) kilépésével a kormánykoalíció hatvanegy képviselőre támaszkodhat a parlamentbe, vagyis csupán egyfős többsége van a százhúsz fős kneszetben. A katonai rádió vasárnap este, Netanjahu beszéde előtt közölte, hogy hétfő délelőttre drámai bejelentésre készül a kormánykoalícióban részt vevő Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) nevű párt két vezetője, Naftali Bennet és Ajelet Saked, akik jobboldalról bírálják a kormány politikáját. A rádió értesülése szerint várhatóan a kormányból való kilépésüket fogják bejelenteni, miután előzőleg baloldalinak bélyegezték meg a döntést a tűzszünet megkötéséről. A Zsidó Otthon távozása bizonyosan megpecsételheti a kormányzó koalíciós sorsát, és a Netanjahu-kormány bukásához vezethet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!