Niedermüller Péter cselekvésre szólította fel az EB-t a magyarországi roma gyerekek helyzete miatt

Külföld, 2018.05.15

Kötelezettségszegési eljárás megindítására szólította fel az Európai Bizottságot (EB) kedden Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, amiért véleménye szerint sok roma gyereket jogtalanul emelnek ki a családjukból Magyarországon.

Niedermüller az EUObserver brüsszeli hírportálon megjelent, Soraya Post svéd szociáldemokrata képviselővel közösen jegyzett véleménycikkében rámutatott, hogy az európaiak szeretnek úgy gondolni magukra, mint akik példát mutatnak a világnak az emberi jogok és az egyenlőség terén, ugyanakkor a jelek szerint nem igazán törődnek a romák rendszerszintű diszkriminációjával és mellőzésével.

Ennek egyik legfőbb példája, hogy számos roma gyereket csupán a családjuk anyagi helyzete miatt helyeznek állami gondozásba a hatóságok több uniós tagállamban, s ez a jelenség különösen elterjedtnek tekinthető Magyarországon - olvasható a cikkben.

Hangsúlyozták, a gyakorlat komoly aggodalomra ad okot, számos nemzetközi egyezményt sért és ellentétes az Európai Unió alapértékeivel.

Az Európai Bizottságnak ezért jogsértési eljárást kell indítania Magyarországgal szemben, illetve monitoroznia kell a helyzetet a többi tagállamban, és jelentést kell erről készítenie - szögezték le a cikkben.

A két szerző hozzátette: "fel kell tenni magunknak a kérdést, hogyan élnénk túl, ha elvennék tőlünk a gyerekeinket pusztán azért, mert szegények vagyunk, és úgy ítélik, hogy emiatt alkalmatlanok vagyunk arra hogy gondjukat viseljük".

"Azt akarjuk, hogy a roma gyerekek is élvezhessék alapvető jogaikat az EU-ban, mint a többi gyerek" - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!