Nyugat-Európába látogat a kínai elnök

Külföld, 2019.03.18

Hszi Csin-ping kínai elnök március 21. és 26. között Olaszországba, Monacóba és Franciaországba látogat idei első hivatalos külföldi útján - jelentette be Keng Csuang külügyi szóvivő hétfőn.

Hszi Csin-ping Sergio Mattarella olasz elnök meghívásának eleget téve utazik Olaszországba, ahol tíz év után jár először kínai államfő. Idén 15 éve írt alá a két ország stratégiai partnerségről szóló megállapodást, de a látogatás időzítésének hátterében nagyobb jelentősége lehet annak, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartásai ellenére a római kormány csatlakozik Kína Egy övezet, egy út nevű, világméretű gazdasági-infrastrukturális tervéhez.

Olasz sajtóértesülések szerint az olasz-kínai megállapodás szövege már elkészült, és a kínai elnök március 21. és 23. közötti olaszországi látogatása alkalmával írják alá. Pekingben ezt egyelőre nem erősítették meg.

Hszi Olaszországból Monacóba utazik, ahol II. Albert monacói herceg fogadja majd. Ez lesz a kínai vezető első látogatása a miniállamban. A Hszinhua kínai állami hírügynökség a látogatással összefüggésben hangsúlyozta: a monacói herceg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magas rangú tagjaként aktívan támogatta a Kínában megrendezett olimpiai eseményeket, melyeken II. Albert személyesen részt vett. A mostani látogatás időzítésében tehát közrejátszhatott, hogy Pekingben jelenleg is zajlanak az előkészületek a 2022-es téli olimpiai játékok megszervezésére.

A hivatalos látogatás utolsó állomásaként a kínai elnök Franciaországba utazik, ahol Emmanuel Macron államfővel találkozik. A kínai külügyminisztérium közlése szerint a két elnök országaik kétoldalú, valamint az európai uniós kapcsolatokat érintő kérdésekről egyeztet majd. A kínai vezetés hagyományosan nagy jelentőséget tulajdonít a kínai-francia kapcsolatoknak, Franciaország volt ugyanis a legelső nyugati nagyhatalom, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínai Népköztársasággal, az idei évre esik ráadásul e kapcsolatfelvétel 55. évfordulója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!