TV műsor

Olaf Scholz alkancellár is elindul a német szociáldemokraták elnökválasztásán

Külföld, 2019.08.16

Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter is elindul a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökválasztásán - jelentette pénteken a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.

A politikus szóvivője megerősítette az indulási szándékáról szóló sajtóértesüléseket. Elmondta, hogy Olaf Scholz egyelőre partnert - egy SPD-s női politikust - keres, akivel párban vesz majd részt az elnökválasztásban.

Olaf Scholz az első szociáldemokrata kormánytag és az első vezető SPD-s politikus, aki vállalkozik a megmérettetésre.

Az előző pártelnök, Andrea Nahles júniusi távozása után még azt mondta, hogy nem indul, mert nem lehet megfelelően ellátni egyszerre a miniszteri, alkancellári és pártelnöki tisztséget.

A Deutschlandfunk szerint Olaf Scholz bejelentkezése azt jelzi, hogy az országosan ismert és elismert politikusok távolmaradása miatt az SPD-nél attól tartanak, hogy a megújulás nyitányának szánt elnökválasztási folyamat nem lendületbe hozza a pártot, hanem újabb kínos kudarccal végződik.

Az SPD elnöki, illetve társelnöki tisztségére szeptember 1-jéig lehet jelentkezni, egyénileg vagy párban. Páros jelentkezők esetében legalább az egyik pályázónak nőnek kell lennie.

A tisztségekre párttagok jelentkezhetnek, az indulás feltétele legkevesebb egy tartományi vagy kerületi, vagy legkevesebb öt területi pártszervezet támogatása.

Eddig csaknem tucatnyian jelentkeztek. Csaknem valamennyien kevéssé ismert, az SPD második vonalához tartozó politikusok. Eddig az egyetlen kivétel Michael Roth szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, a külügyminisztérium Európa-ügyi államminisztere, aki egy észak-rajna-vesztfáliai helyi politikussal, Christina Kampmann-nal pályázik. Eddig csak ők teljesítették az indulás feltételeit, a többiek csak a szándékukat jelezték.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. A májusi európai parlamenti választáson a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 11,5 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson szerzett 27,3 százalékhoz képest, és valamennyi országos szintű választást tekintve a leggyengébb eredménye.

Andrea Nahles a választás után egy héttel mondott le a pártelnöki tisztségről. A Bundestag-frakció éléről is távozott és képviselői mandátumát is visszaadta. A párt vezetését háromfős testület vette át ideiglenesen, a tisztújítás lezárásáig. A párt országos választói támogatottsága időközben tovább süllyedt, a 11-13 százalékos sávban van.

A tervezett menetrend szerint az elnök-, illetve társelnökjelöltek szeptembertől országszerte 23 regionális konferencián bemutatják elképzeléseiket. A csaknem 440 ezer fős tagság ugyancsak szeptember elejétől választhat a pályázók közül.

A pártszavazás eredményét október 26-án ismertetik. Az elnöki vagy a két társelnöki tisztség elnyeréséhez legkevesebb 50 százalék plusz egy szavazat szükséges. Ennek hiányában második fordulót rendeznek a két-két legsikeresebb jelölt vagy jelöltpáros részvételével.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!