Olasz kormányalakítás - Olasz államfő: eredmény nélkül zárultak a kormányalakítási konzultációk

Külföld, 2018.04.13

Nem történt előrelépés a pártokkal tartott kormányalakítási egyeztetéseken - jelentette be Sergio Mattarella olasz államfő pénteken, hangsúlyozva, hogy néhány napos gondolkodási idő után hozza meg döntését a további teendőkről.

Mattarella azt mondta, továbbra sem adottak a feltételek ahhoz, hogy jogköreit teljes mértékben gyakorolni tudó kormány alakulhasson. Az államfő hozzátette: minél előbb létre kell jönnie az új kormánynak, már csak a kiélezett nemzetközi helyzet miatt is.

Ez volt az államfő második egyeztetése a pártok képviselőivel, de az április eleji és a mostani egyeztetések is eredménytelennek bizonyultak.

A legtöbb szavazatot szerzett párt Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje Luigi Di Maio a balközép Demokrata Pártnak (PD) és a Matteo Salvini vezette, jobboldali Ligának is koalíciót ajánlott, de a PD nemet mondott a javaslatra. Salvini nyitottnak mutatkozik az M5S felé, de ezzel egy időben nem kívánja megtörni az általa vezetett jobboldali szövetség egységét. Di Maio viszont elutasította, hogy a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével, Silvio Berlusconival közösen kormányozzon.

"Silvio Berlusconi álljon félre és tegye lehetővé, hogy olyan kormány alakuljon, amely meg tudja változtatni Olaszországot" - mondta az M5S miniszterelnök-jelöltje csütörtökön.

Az olasz államfő a jövő héten jelenti be, kit kér fel kormányalakításra, de jelenleg kicsi az esély arra, hogy Di Maiót vagy Salvinit bízza meg a a feladattal. Elemzők kizárják a további konzultációt is. Valószínű, hogy Sergio Mattarella egy harmadik személyt nevez meg, akit az olasz politikai gyakorlat szerint úgynevezett "próbaidőre" bocsát, hogy kiderüljön, bírja-e a parlament támogatását.

Matteo Salvini a Twitterenn azt írta, az olaszok felelősséget, józan észt és tényeket várnak, nem vétókat, vitákat és üres szavakat. "Én már holnap készen állok kormányozni. Ha viszont a többiek tovább veszekednek, visszatérünk az urnákhoz" - üzente Salvini az M5S és a FI közötti ellentétekre utalva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!