Olasz kormányválság - Demokrata Párt: érdemes megpróbálni az Öt Csillag Mozgalommal közös kormányzást

Külföld, 2019.08.28

Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára a Sergio Mattarella államfővel tartott megbeszélése után, szerdán megerősítette, hogy pártja támogatja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) által miniszterelnöknek jelölt Giuseppe Contét.

A találkozó után a sajtónak nyilatkozva Nicola Zingaretti hangsúlyozta, hogy szerinte Giuseppe Conte lesz "az egyetlen közös eleme" az eddigi és a most létrehozandó kormánynak, mivel a PD minden másban váltást sürget, egy "teljesen új politikai és társadalmi idény" elindításával Olaszországban.

Az M5S és a PD azt követően kezdett koalíciós tárgyalásokba, hogy felbomlott az M5S és a Matteo Salvini vezette Liga közötti koalíció, és a múlt héten az eddig is miniszterelnök Conte lemondott posztjáról.

"Véget akarunk vetni a gyűlölet, a harag, a félelem időszakának" - fogalmazott a PD-főtitkár az utóbbi egy év kormányzására utalva.

Sergio Mattarella államfő a Hajrá Olaszország, a Liga, majd az Öt Csillag Mozgalom delegációjával zárja a kormányalakítási konzultációkat. Tervek szerint az államfő legkésőbb csütörtökön megbízhatja Giuseppe Contét az M5S-PD kormány megalakításával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!