Olaszországban véget ért a benzinkutasok sztrájkja

Külföld, 2023.01.25

Olaszországban szerda este hét órakor véget ért a benzinkutasok előző nap este kezdődött sztrájkja, miután az üzemanyag-állomások üzemeltetőit és dolgozóit képviselő szakszervezetek bejelentették, hogy lerövidítik az eredetileg két naposra tervezett munkabeszüntetést.

Az érdekképviseletek azt követően jelentették be a sztrájk befejezését, hogy Adolfo Urso miniszterrel egyeztettek a vállalkozásokért és az olasz nemzeti termelésért felelős tárcánál.

A szakszervezetek többsége kezdetben negyvennyolc órás sztrájkot hirdetett meg csütörtök este hét óráig. A kutak azonban szerda este újranyitottak a városokban éppúgy mint az autósztrádákon.

A szakszervezetek közleménye szerint a sztrájk lerövidítéséről "a járművezetőkért, nem pedig a kormányért" döntöttek. Konstruktívnak nevezték a miniszterrel megkezdett párbeszédet hozzátéve, hogy továbbra is számos kritikus pont vár megoldásra. Megjegyezték, hogy az üzemanyag-állomások súlyos helyzetbe kerültek a megemelkedett árak miatt, amiért a kormány viszont a kutakat tette felelőssé.

A benzinkutasok és a kormány közötti feszültség év eleje óta tart: a Giorgia Meloni vezette kormány január elsejével eltörölte azt az adókedvezményt, amelyet az ukrajnai háború kirobbanása után vezettek be.

Tavaly februárban az üzemanyag árából az állam literenként harminc eurócentet vállalt át, majd ősztől a kedvezményt a felére csökkentette. Az új kormány úgy döntött, véget vet az üzemanyagárak támogatásának, és segítséget inkább közvetlenül a családoknak és vállalkozásoknak nyújt.

Így január elsejétől a benzin és gázolaj literenkénti ára megközelítette és túl is lépte a két eurót. A kormány spekulációval vádolta meg a kutak fenntartóit, míg az üzemeltetők elutasították, hogy őket tegyék felelőssé.

A benzinkutak üzemeltetői elutasítják annak az új kormányrendeletnek a tiszteletben tartását, amely kötelezi őket, hogy az állomásokon a benzin és gázolaj literenkénti ára mellett feltüntessék az országos átlagárat is, melyet a környezeti tárca naponta újra kalkulál. Így a vásárlók látják a különbséget a kutakon kért ár és a hatóságilag meghatározott ár között.

A minisztérium és a szakszervezetek közötti egyeztetés február 8-án folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!