Öregedés, a nők előretörése és gazdasági növekedés jellemezte Németországot az elmúlt hetven évben

Külföld, 2019.05.21

Öregedés, népességnövekedés, a nők munkaerőpiaci előretörése és a gazdaság folyamatos, nagymértékű bővülése jellemezte Németországot az utóbbi hetven évben a szövetségi statisztikai hivatal kedden közölt összeállítása szerint, amelyet az alaptörvény elfogadásának évfordulója alkalmából készítettek.

A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) alaptörvényét 1949. május 23-án hirdették ki. Akkor az ország területén nagyjából 50,9 millióan éltek. A népesség 1990-ig 12,8 millió fővel, 63,7 millióra emelkedett.

A német újraegyesítéssel - a szintén 1949-ben megalakult Német Demokratikus Köztársaság (NDK) csatlakozásával - 16 millió fővel növekedett az ország lakossága, időközben pedig további bő 3 millióval, így tavaly elérte a 83 millió főt.

A német társadalom demográfiai szerkezete hetven év alatt nagyban átalakult. Az NSZK-ban az alaptörvény elfogadása idején fiatal népesség élt, az átlagéletkor 34,8 év volt, és majdnem minden harmadik ember - 15,5 millió főnek megfelelő 30,5 százalék - még a 20. évet sem töltötte be.

A legutóbbi, 2017-es adatok szerint viszont a 20 év alattiak aránya csupán 18,4 százalék, a legalább 65 évesek aránya pedig 21,4 százalék, és az átlagéletkor 44,4 év, csaknem tíz évvel magasabb, mint 1950-ben.

Az alaptörvény első hetven évének meghatározó folyamata a nők munkaerőpiaci előretörése. A dolgozó és a hivatalosan munkanélküliként számon tartott nők aránya együttesen 40,2 százalékos volt az NSZK-ban 1950-ben. Ez az arány az újraegyesített Németországot tekintve 2018-ra csaknem megduplázódott, 78,1 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden száz munkaképes korú nő közül majdnem 80 jelen van a munkaerőpiacon, rendelkezik állással vagy munkahelyet keres.

A munkavégzés formája is jelentősen átalakult. Ezt jelzi, hogy a munkában álló nők körében az önálló fizetés nélkül családi vállalkozásban kisegítőként dolgozók aránya 1950-ben 30,7 százalékos volt, tavaly pedig már az 1 százalékot sem érte el.

A gazdaság az alaptörvény elfogadása óta eltelt évtizedekben rendszerint növekedett, kisebb-nagyobb visszaesés csupán hat alkalommal - egy- vagy néhány éves időszakra - következett be.

Az NSZK első korszaka a kiemelkedő mértékű növekedés, a német "gazdasági csoda" ideje volt, a csúcsot 1955-ben érték el, amikor 12,1 százalékkal bővült a gazdaság. Az első recesszió 1967-ben következett be, és a növekedést ezután csak a két olajválság (1975, 1982) szakította meg 1990-ig.

Az újraegyesítés utáni első válságos év 1993 volt, amikor elérte Németországot a világgazdaságban az 1991-es öbölháború nyomán kezdődött visszaesés. A második recesszió 2003-ban volt, főleg a technológiai részvények árfolyamának 2000-2001-es tőzsdei összeomlása - az úgynevezett dotcom buborék kipukkanása -, és a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatására kezdődött világgazdasági visszaesés következményeként. A legutóbbi recesszió 2009-ben volt, az előző évben elmélyült globális pénzügyi válság révén.

A hetven évet együttvéve - az NSZK, majd az újraegyesített Németország gazdaságát tekintve - lendületes növekedés látható, a német gazdaság 1950 és 2018 között évente átlagosan 3,4 százalékos ütemben bővült - olvasható a Destatis kimutatásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!