Országszerte imádkoztak Törökországban Mohamed Murszi emlékére

Külföld, 2019.06.18

Jelképes muszlim temetési imát mondtak kedden Törökország központi mecseteiben a hétfőn elhunyt Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi államfő emlékére - jelentette az A Haber török kormányközeli hírtelevízió.

A megemlékezéseket a kedd déli imát követően tartották.

Az ankarai Hayi Bayram mecsetben felszólalva Ali Erbas, a vallásügyi hivatal (Diyanet) vezetője leszögezte: Murszi a zsarnokok ellen harcolt. Erbas imájában azért fohászkodott, hogy a muszlim ifjúság a volt egyiptomi államfő példáját követve nevelkedjék.

Az ankarai eseményen részt vett többek között Mustafa Sentop házelnök, Abdulhamit Gül igazságügyi miniszter és Vasip Sahin, Ankara tartomány kormányzója is.

Mustafa Sentop beszédében rámutatott: a halál elkerülhetetlen, a fontos azonban az, hogy a végzet milyen körülmények közötti éri utol az embert. Kifejtette: mindannyiunk életének az a célja, hogy tiszteletreméltó halált haljunk, Murszinak ez megadatott. Murszi volt az első egyiptomi államfő, akit a nép választott, de árulók kivették kezéből a hatalmat - emlékeztetett a házelnök, hozzátéve, hogy "akik puccsal érkeznek, minden alkalommal még nagyobb puccsal távoznak". Sentop úgy fogalmazott: nem tudjuk, hogy a zsarnokok hogyan és mikor buknak meg, csak azt tudjuk biztosan, hogy mindennek megvan a maga ideje. A házelnök végül reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Egyiptom népe mihamarabb megszabadul az üldöztetéstől, az elnyomástól, és egy legitim, az emberek jólétét szem előtt tartó vezetés veszi át az ország irányítását.

A 2012-ben hatalomra lépő Mohamed Murszi, a Muszlim Testvériség egyik volt vezetője, Egyiptom demokratikusan megválasztott elnöke ellen többször hatalmas tömegek tüntettek, majd a hadsereg - Abdel-Fattáh esz-Szíszi akkori vezérkari főnök vezetésével - 2013-ban eltávolította őt tisztségéből, mert azzal vádolták, hogy támogatja az iszlamista mozgalmakat.

A megbuktatott elnök azóta börtönben volt, és több perben elítélték. Húszéves börtönbüntetését töltötte erőszakra való felbujtásért. Az ítélet szerint Murszi erőszakos összecsapásokra buzdította híveit az ellene tüntető tömeggel szemben 2012 végén. A megbuktatott államfőre emellett egy 25 éves börtönbüntetést is kiszabtak bizalmas dokumentumok Katarnak történő kiszivárogtatása miatt. Murszi hétfőn az ellene szóló egyik per tárgyalásán lett rosszul, majd kórházba szállítása közben halt meg.

A halálhírre reagálva Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn vértanúnak nevezte a volt egyiptomi államfőt. Törökországban, továbbá a Közel-Keleten tiszteletből a vértanú (törökül sehit) jelzővel szokás illetni azt, aki az "igaz célért" folytatott küzdelemben veszíti életét. Leggyakrabban például azokat a katonákat nevezik vértanúknak, akiket harc közben ér a halál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!