Öttusa Eb - Hatodik a magyar női váltó

Külföld, 2021.07.05

A hatodik helyen végzett a Kovács Sarolta, Guzi Blanka páros női váltóban az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon, Nyizsnyij Novgorodban.

A magyarok a 2x100 méteres úszást a legjobb idővel teljesítették, a vívást viszont az utolsó helyen zárták, ezzel ötödikek voltak a hat párost felvonultató mezőnyben. A harmadik szám aztán egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezték, a bemelegítőben szűk volt a hely, az egyik cseh versenyző megijesztette Kovács lovát, az kiugrott és három vágtából megugrotta az akadályt fordítva, ami kizárást vont maga után. Kállai Ákos szövetségi kapitány tájékoztatása szerint már csak azért is kár, hogy nem lett eredménye lovaglásban a magyar párosnak, mert hibátlan teljesítménnyel az ezüstéremért futhatott volna, így viszont nem volt esélye előre lépni.

Az olimpiai induló, 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács Sarolta március végén térdműtéten esett át, és az edzőivel egyeztetve a szövetségi kapitány ebben a számban adott neki lehetőséget arra, hogy a beavatkozás óta először versenyezhessen. Az elutazás előtt megjegyezte, az Eb lehetőséget teremt neki arra, hogy új ingerek érjék, és visszazökkenjen a versenyek hangulatába.

Kállai Ákos a hétfői vívását úgy értékelte, hogy az első csapat ellen még érzékelhetően izgult Kovács, de azután ez már nem volt látható, kezdeményezőbbé vált, oldódott, bár összességében hullámzó maradt a teljesítménye, de ezért is volt jó, hogy most tesztelhette magát.

"Versenyrutin neki is kell, de nem olyan sok, mint a kevésbé tapasztaltaknak" - tette hozzá. - Öt hete van, hogy felkészüljön az olimpiára, sok edzésmunka vár most rá."

A fizikai számokat mindkét csapattag esetében jónak értékelte a kapitány.

A dobogóra a fehéroroszok, a lengyelek és az oroszok állhattak fel.

Kedden a férfiak váltóját rendezik, majd következnek a hagyományos versenyek selejtezői és döntői, végül vasárnap a vegyes váltóra kerül sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!