Palkovics: Magyarország díszvendégként vesz részt Kína egyik legjelentősebb hi-tech eseményén

Külföld, 2019.11.13

Magyarország a csúcstechnológia terén elért eredményeinek köszönhetően díszvendégként vehet részt Kína egyik legjelentősebb hi-tech eseményén - mondta az MTI-nek telefonon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a dél-kínai Kuangtung tartományban lévő Sencsenből, miután megnyitotta Magyarország pavilonját a 21. China Hi-Tech Fair (CHTF) innovációs és technológiai kiállításon.

A miniszter egyfelől annak tulajdonította Magyarország kiemelt meghívását, hogy az ország az elmúlt kilenc évben az ipar és a szolgáltatások terén egyaránt a csúcstechnológia irányába mozdult el. Ennek az igyekezetnek az eredményét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmánya is alátámasztotta - emlékeztetett -, e szerint ugyanis Magyarország az európai uniós tagállamok közül Németország és Dánia mellett a legmagasabb hi-tech tartalmat jeleníti meg a termékeiben.

Másfelől a két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolatainak 70. évfordulóját, Magyarország ugyanis elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot - tette hozzá.

A magyar pavilon idén a "valóság-virtualitás kontinuum" témája köré épült, figyelemfelkeltő megoldásokkal hozza közelebb a látogatókhoz a magyar innovációt és a tudományos eredményeket. A képernyőkből álló okosfal segítségével magyar találmányokkal ismerkedhetnek az érdeklődők a pavilonban, és interaktív megoldásokon keresztül fedezhették fel az önvezető járművek és a lézerkutatás területein elért eredményeket. A pavilon látogatói kipróbálhatták a Budapesti Műszaki Egyetem okos Rubik-kockáját, melynek kirakását egy kijelzővel való összeköttetésnek köszönhetően több érdeklődő követheti nyomon egyszerre.

A november 17-éig tartó kiállításon idén az elektronikus információ, az internet plusz, az energiatakarékosság és környezetvédelem, az új anyagok, az orvosbiológia, az elektro-optika, az okos város, a mesterséges intelligencia és a korszerű gyártás területeinek úttörő technológiái és termékei sorakoznak fel. Az eseményen tavaly 3356 kiállító vett részt, akik tízezernél is több innovatív terméket és technológiát mutattak be, a látogatók száma pedig meghaladta a félmilliót.

Palkovics László a nap folyamán több tárgyaláson is részt vett a magyar-kínai technológiai és tudományos együttműködés további elmélyítésének érdekében. A Komáromban 2017 óta elektromos buszgyárat működtető kínai BYD vezetőivel arról folytatott megbeszélést, hogy miként tudna a cég még jobban bekapcsolódni Magyarországon az elektromos járművek fejlesztésébe. Együttműködési lehetőségekről tárgyalt továbbá a BGI genomikával foglalkozó kínai vállalattal, mely a világon élenjárónak számít a génszekvenálás területén - számolt be az MTI-nek. A miniszter szerdán a sencseni polgármesterrel is találkozott, akivel a már Magyarországon és Sencsenben is jelen lévő vállalatok bevonásával működő, gyakorlat-orientált oktatási és kutatási csereprogram kialakításáról folytatott eszmecserét.

Palkovics László elmondta: tekintettel a Kína és Magyarország közötti méretkülönbségre, a két ország együttműködését egyes területeken előnyös lehet bizonyos kínai városokra szűkíteni, a csúcstechnológia vonatkozásában pedig a mintegy 12,5 millió lakosú Sencsen kiváló lehetőségeket nyújthat. A városban, amely a kínai hi-tech egyik kiemelt központjaként ismert, több mint 5500 nagyvállalat, illetve mintegy 90 ezer, az IT-szektorban tevékenykedő vállalkozás működik - köztük a Magyarországon is jelen lévő Huawei, ZTE, BYD és Comlink. A miniszter hangsúlyozta: a sencseni polgármesterrel abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a meglévő magyar-kínai együttműködési kereteken belül kidolgozzanak egy struktúrát a Magyarország és Sencsen közötti együttműködésre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!