Pásztor István: a VMSZ megőrizte a politikai erejét

Külföld, 2016.08.15

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megőrizte politikai erejét, nemcsak a magyar szavazóbázison belül, hanem a szerb politikai színtéren is - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke hétfőn szabadkai sajtótájékoztatóján, egy nappal azután, hogy pártja koalíciós szerződést írt alá a kormányzó Szerb Haladó Párttal (SNS).

A VMSZ elnöke kiemelte, hogy a vajdasági magyarság szempontjából fontos kérdések kerültek be a megállapodásba. A 11 pontból álló koalíciós szerződés a VMSZ honlapján is megtalálható. A szerződésben vállaltak érintik az élet minden területét, különös tekintettel a gazdaságra, az állampolgárok életszínvonalának javítására és a Vajdaság fejlesztésére.

A két párt egyebek között megállapodott abban, hogy az új kormány megalakulása után a lehető legrövidebb időn belül megkezdi annak a törvénynek a módosítását, amely a nemzeti kisebbségek helyzetére, a kisebbségi nyelven történő oktatásra, a művelődésre, valamint a kisebbségi nyelven történő tájékoztatásra vonatkoznak.

A felek támogatják a Szerbia számára létfontosságú infrastrukturális fejlesztéseket is, mint a Budapest-Belgrád vasúti folyosó és Baja-Szabadka-Szeged-vasútvonal felújítása, valamint új határátkelők megnyitása (Rastina-Bácsszentgyörgy, Rábé-Kübekháza).

A kisebbségi jogok terén vállalták, hogy az alapvető jogokról szóló 23-as csatlakozási fejezetre vonatkozó akcióterv és a kisebbségi akcióterv megvalósítása érdekében fognak cselekedni, és az alkotmánymódosítás folyamata során megfontolják a javaslatot, hogy a kisebbségek egyéni és kollektív jogait sarkalatos törvény szabályozza.

Pásztor megismételte korábbi kijelentését, miszerint pártja az elmúlt két évhez hasonlóan nem miniszteri, hanem államtitkári szinten vesz részt a kormányban. A VMSZ négy minisztériumban kap államtitkári helyet, mégpedig a közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési, az egészségügyi, az oktatási és a mezőgazdasági minisztériumokban - szögezte le.

A VMSZ elnöke szerint ezek olyan területek, amelyek nagyon fontosak az érdekérvényesítés szempontjából. Közülük háromban az elmúlt két évben is volt a VMSZ-nek államtitkára, kivéve az oktatási minisztériumot - tette hozzá.

"Azért döntöttünk az oktatási minisztérium mellett, mert úgy gondoljuk, hogy nagyon sok olyan nyitott kérdés van, amelyeket meggyőződésünk szerint csak akkor tudunk megoldani, ha ott államtitkárunk lesz" - húzta alá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!