Peking tiltakozását fejezte ki London Hongkonggal kapcsolatos lépései miatt

Külföld, 2020.07.21

Peking kedden tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy London felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt, valamint kiterjesztette a fegyverembargót a városra.

Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján közölte: a brit döntés a nemzetközi törvényekbe és normákba ütközik, ezért Kína fenntartja magának a jogot arra, hogy ellenlépést tegyen.

Dominic Raab brit külügyminiszter hétfőn jelentette be a döntést, amelyet a Hongkongban június 30-án bevezetett új nemzetbiztonsági törvény miatti kifogásokkal indokolt. Az Egyesült Királyság mellett Ausztrália és Kanada - a brit Nemzetközösség tagjai - júliusban szintén felfüggesztették a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményeiket.

A pekingi vezetés szócsövének tartott Global Times című lap egy hétfői cikkben megfigyelőkre hivatkozva azt írta: ha az Egyesült Királyság továbbra is ellenségesen áll Kínához, elképzelhető, hogy Pekingnek nem marad más választása, mint olyan brit vállalatokra lesújtani, mint az HSBC brit székhelyű befektetési bank, vagy a Jaguar Land Rover brit autógyártó.

Liu Hsziao-ming, Kína nagy-britanniai nagykövete a Twitteren kedden közzétett bejegyzésében arra szólította fel Londont, hogy készüljön fel a következményekre, amennyiben a "rossz úton" halad tovább Hongkongot illetően.

A kínai-brit viszony az elmúlt időszakban egyre feszültebbé vált. A brit kormányzat több alkalommal kritikusan foglalt állást Kínával szemben a koronavírus-járvány kezelését, valamint Hongkong autonómiájának biztosítását illetően. Boris Johnson brit miniszterelnök a hongkongi nemzetbiztonsági törvény bevezetésének fényében a brit állampolgárság megszerzéséhez nyitott utat az arra jogosult, mintegy három millió hongkonginak.

A brit kormányzat mindemellett a múlt héten jelentette be, hogy a brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez. A Global Times szerint a Huawei kizárása a brit 5G-hálózat kiépítéséből szimbolikus lépés volt, amellyel az Egyesült Királyság jelezte, Kínát potenciálisan ellenséges országnak tartja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!