Pentagon: Putyin elnök rendelkezik azokkal a katonai képességekkel, hogy fellépjen Ukrajnával szemben

Külföld, 2022.01.28

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelkezik azokkal a katonai képességekkel, hogy fellépjen Ukrajnával szemben, de nem valószínű, hogy meghozta volna erről a végső döntést - jelentette ki pénteki sajtótájokoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

"Bár nem hisszük, hogy Putyin elnök végső döntést hozott arról, hogy beveti ezeket a katonai erőket Ukrajna ellen, most egyértelműen rendelkezik ezzel a képességgel" - fogalmazott Austin. A tárcavezető szerint Moszkva városokat és jelentősebb területeket is elfoglalhat, de olyan "provokatív politikai cselekményekhez" is folyamodhat, mint a szakadár területek elismerése.

A védelmi miniszter kiemelte, hogy Moszkva hónapok óta "következetesen és egyenletes ütemben" vonultatja fel katonai erőit Ukrajna határa mentén, amit az orosz haditengerészet is támogat.

Austin szerint a konfliktus nem elkerülhetetlen, és hozzátette, hogy még nem késő a helyzetet diplomáciai úton rendezni. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is szorosan együttműködik NATO-szövetségeseivel, és "utat kínál Oroszországnak a válság helyett a nagyobb biztonság felé."

"Ennek a helyzetnek nem kell konfliktussá fajulnia. Ő (Putyin) dönthet úgy, hogy visszavonul, és kiadhatja ezt a parancsot a csapatainak. Választhatja a párbeszédet és a diplomáciát" - fogalmazott a miniszter. "Bárhogy is dönt, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei és partnerei mellett" - tette hozzá Austin.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát, egyebek között további páncélelhárító fegyverekkel.

A sajtótájékoztatón részt vett Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is, aki azt mondta, hogy nem áll szándékukban bevetni amerikai csapatokat egy Oroszország elleni offenzíva részeként. "Senkit nem vetettünk be. Senkit nem telepítettünk a helyszínre. Csak növeljük a készültségi szintünket" - fogalmazott. Milley szerint sem az Egyesült Államoknak, sem a NATO-nak nem áll szándékában katonai erőket felvonultatni Oroszország ellen.

"Az Egyesült Államok kormányának irányelve, hogy továbbra is támogassa a független Ukrajnát és céljait. Mi pedig továbbra is arra törekszünk, hogy javítsuk önvédelmi képességüket" - tette hozzá a tábornok. Milley szintén felhívta a figyelmet, hogy Oroszországnak a diplomáciai megoldásra kellene törekednie. "A fegyveres beavatkozásnak mindig az utolsó eszköznek kell lennie. A siker itt a párbeszéden múlik" - fogalmazott a katonai vezető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!