Phjongcshang 2018 - Viktor An az orosz sportolók közül elsőként jelentette be indulási szándékát

Külföld, 2017.12.06

Viktor An, a rövidpályás gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai bajnoka az orosz sportolók közül elsőként jelentette be szerdán, hogy semleges zászló alatt is indulni kíván a jövő évi téli olimpián.

"Ha Oroszország nem bojkottálja a phjongcshangi olimpiát, akkor semleges státusban versenyezni fogok. Négy évig készültem erre és egyszerűen nem tudok lemondani róla" - jelentette ki a Szöulban tréningező An a Jonhap dél-koreai hírügynökségnek adott, s az RBK orosz gazdasági lap online kiadása által is ismertetett nyilatkozatában.

A dél-koreai származású Viktor An (korábbi nevén An Hjun Szu) 2011-ben vette fel az orosz állampolgárságot és Szocsiban három aranyérmet nyert Oroszországnak.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha Moszkva mégis a bojkott mellett dönt, An kijelentette, erre a lehetőségre még gondolni sem akar. Elismerte ugyanakkor, hogy Oroszország számára nem lesz könnyű döntés engedélyezni, hogy sportolói a nemzeti zászló nélkül versenyezzenek. De úgy vélekedett, hogy mégis így kell tennie.

An 2006-ban Torinóban, még dél-koreai színekben, három arany és egy bronzérmet szerzett a téli játékokon.

A 32 éves versenyző továbbra is az élmezőnybe tartozik, a januári Európa-bajnokságon 500 méteren Liu Shaolin Sándor előtt szerezte meg a bronzérmet, az orosz váltóval pedig a magyar csapat előtt győzött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!