Ponta és Tariceanu pártjai közösen indulnak a romániai parlamenti választáson

Külföld, 2020.10.08

Victor Ponta szociáldemokrata és Calin Popescu Tariceanu liberális volt román miniszterelnökök bejelentették csütörtökön, hogy az általuk vezetett két ellenzéki párt közösen indul a december 6-i romániai parlamenti választásokon.

Ponta a magát szociáldemokratának nevező Pro Románia elnöke, Tariceanu a liberális ALDE-t vezeti. A két politikus azt követően nyilatkozott, hogy pártjaik vezető testületei egy időben üléseztek és úgy döntöttek, összeolvadnak, így közös listán indulnak az év végi megmérettetésen. Az új pártot Szociálliberális Pro Romániának nevezik.

A szeptember 27-i romániai önkormányzati választásokon országosan egyik párt sem érte el az 5 százalékot, de a választások előtti országos felmérések, amelyek a parlamenti választásokra vonatkoztak, a Pro Románia támogatottságát rendszerint 9 százalékon mérték. Az ALDE támogatottsága 2-3 százalék között mozog mind a felmérések, mind az önkormányzati választás eredménye szerint.

Victor Ponta sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nem óhajt szövetséget kötni velük, és azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy kerülik a valódi ellenzékiséget, s elfogadják kritikák nélkül a kormányzó liberálisok és Klaus Iohannis államelnök intézkedéseit.

Tariceanu elmondta, hogy az utóbbi időben felerősödött a nagy pártoknak az a törekvése, hogy a kisebb politikai erőket kizárják a közéletből, ők a fúzióval akarnak válaszolni erre. Hozzátette: az elmúlt időszakban polarizálódott a román belpolitikai élet, a politikai viták radikalizálódtak, ezért szükség van egy középen elhelyezkedő szociálliberális pártra, amely a szociáldemokrata és a liberális intézkedéseket ötvözi programjában.

Romániában jelenleg a PNL indul a legnagyobb eséllyel a parlamenti választásokon, támogatottságát 33 százalékra becsülik. Második a PSD 21-23 százalékkal, harmadik a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát (USR) és a liberális Dacian Ciolos által vezetett PLUS szövetsége (USR-PLUS)" 17 százalékkal. A felmérések szerint a Pro Románia mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kerülhet még be a parlamentbe, de a Traian Basescu által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP) is közel áll az 5 százalékos bejutási küszöbhöz.

Ponta 2012 és 2015 között, Tariceanu 2004 és 2008 között volt Románia miniszterelnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!