Potápi: újabb kárpátaljai óvodát korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával

Külföld, 2020.01.30

Újabb kárpátaljai óvodát újítottak fel és korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával, ezúttal Csontoson - közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön a helyszínről telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

"Külön öröm számunkra, hogy ez már a második olyan óvoda a magyarok által is lakott ukrajnai megyében, amely csatlakozott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programhoz, de amelybe kizárólag ukrán gyerekek járnak, ugyanis a szlovák határhoz közeli Csontos (ukránul: Kosztrino) egy színukrán falu" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő program harmadik üteme tart éppen.

Az óvodába 40 gyerek jár, akiknek a szülei vállalták, hogy gyerekeik a pedagógiai program keretében magyar nyelvet tanuljanak - magyarázta.

"Számunkra fontos, hogy Kárpátalján is a különböző nemzetiségek megismerjék egymás kultúráját, tehát az ukránok is a magyart" - jelentette ki Potápi Árpád János. "A másik nemzetiség kultúráját pedig talán a nyelvtanulás révén lehet a legkönnyebben megismerni. A magyar történelemhez szorosan hozzátartozik ez a tájegység, és fontos lépés, hogy egy ökörmezői (ukránul: Mizshirja) óvoda tavalyi átadása után, most itt Csontoson is átadhattunk egy óvodát, amelynek felújítása és modernizálása 27,1 millió forintba került" - fejtette ki az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!