Putyin brit cégeket vonna be orosz gazdasági projektek finanszírozásába

Külföld, 2019.03.20

A brit üzleti világ is szerepet vállalhatna az orosz nemzeti projektek megvalósításában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán brit nagyvállalatok vezetőit fogadta a Kremlben.

Putyin rámutatott, hogy Oroszország dollár százmilliárdokat kíván mobilizálni gazdasága legfontosabb szektorainak és a szociális szféra fejlesztéséhez.

"Biztos vagyok benne, hogy az önök cégei is részt vehetnének ebben a munkában, a piac elég nagy" - mondta.

"Ezen a projektek megvalósításának komplex, a várakozásaink szerint szinergikus hatása lesz az egész ország dinamikus növekedésére, és jelentős üzleti lehetőségeket nyitnak meg az üzleti világ előtt, beleértve a brit üzleti köröket is" - fogalmazott az orosz elnök, aki egyúttal a júniusban megrendezendő Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon való részvételre invitálta meg tárgyalópartnereit.

A szerdai moszkvai találkozón orosz hírügynökségi beszámolók szerint brit részről mások mellet részt vett Ivan Glasenberg, a Glencore és Robert Dudley a BP vezérigazgatója,, valamint Ian Taylor, a Vitol igazgatótanácsának elnöke, orosz részről pedig Andrej Belouszov és Jurij Usakov elnöki tanácsadó, Igor Szecsin a Rosznyefty vezérigazgatója, Makszim Oreskin,gazdaságfejlesztési tárcavezető, Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter, Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Beruházási Alap és Elvira Nabiullina, az orosz központi bank elnöke,

Moszkva és London között súlyosan megromlott a viszony, miután a brit hatóságok az Oroszországot gyanúsították meg az egykori orosz-brit kettős katonai hírszerzőügynök, Szergej Szkripal és lánya, Julija Szkripal ellen tavaly márciusban végrehajtott mérgezéses gyilkossági kísérlettel. Moszkva tagadja, hogy köze lett volna az incidenshez és a maga részéről provokációval vádolta meg Nagy-Britanniát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!