Putyin: Moszkva nem adja fel alapvető érdekeit a szankciók hatására

Külföld, 2019.06.20

Oroszország nem fogja feladni alapvető érdekeit a nyugati szankciók hatására - jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön hagyományos éves televíziós fórumán, a lakosságtól beérkezett kérdésekre válaszolva.

Putyin szerint - a Krím elcsatolása és az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett - gazdasági büntetőintézkedések mintegy 50 milliárd dollárnyi kárt okoztak Oroszországnak 2014 óta. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy az Európai Unió tagállamai ennél is nagyobb veszteségeket szenvedtek el a korlátozások miatt.

Az orosz elnök szerint a nyugati szankciók célja Oroszország növekedésének lelassítása, csakúgy, mint Kína esetében az amerikai büntetőtarifák.

Kijelentette, hogy kész amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal a G20-csoport június végén megtartandó oszakai csúcstalálkozója alkalmából, ha az Egyelt Államok is így kívánja. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az amerikai elnökválasztási kampány árthat a kétoldalú kapcsotoknak. Úgy vélekedett, hogy egy ilyen találkozó jótékony hatással lenne mind a gazdaságra, mind a kiberbiztonságra nézve.

Putyin szerint egyébként "minimum a régió számára" katasztrofális következményei lennének egy Irán elleni amerikai katonai támadásnak. Mint mondta, az események ilyen fordulata az erőszak megjósolhatatlan eszkalációját indítaná el. Az orosz elnök azt mondta, hogy Teherán mindeddig tartotta magát a nukleáris programja korlátozásáról megkötött nukleáris egyezményhez.

Putyin szerint a tavalyi kercsi haditengerészeti incidens során Oroszország által foglyul ejtett ukrán állampolgárok sorsáról az Ukrajnában fogva tartott oroszok szabadon bocsátásával összefüggésben kellene tárgyalni. Meglátása szerint a frissen megválasztott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek otthon nem egy komédiával, hanem egy tragédiával kell szembesülnie,

Az orosz vezető a közvetítést követően újságírói kérdésekre válaszolva visszautasította 2014-ben a Donyec-medence felett lelőtt utasszállító repülőgép ügyében nyomozó nemzetközi csoport vizsgálódásának következtetéseit. A testület szerdán három orosz és egy ukrán állampolgárt gyanúsított meg a történtek miatt. Mint mondta, semmilyen bizonyítékot nem mutattak fel arra vonatkozólag, hogy Oroszország felelős lenne a Malaysia Airlines MH17-es járatának pusztulásáért.

A műsorra egyébként az elnökhöz több, mint másfél millió - többnyire szociális és belpolitikai tárgyú - kérdés és panasz futott be, amelyek megoldásával az eddigi tapasztalatok szerint a későbbiekben az orosz államapparátus fog foglalkozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!